21 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapZöldZónaÁllatbarátÚjra szürkemarhák legelnek majd a baranyai mocsárréteken

Újra szürkemarhák legelnek majd a baranyai mocsárréteken

Az állatok novemberben megérkeztek új otthonukba, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nemrég átadott telepére.

A jó hírről a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján számolt be, mint írták, az igazgatóság a Grassland-HU LIFE integrált projekt során több más tevékenység mellett a kölkedi Nagy-rét hagyományos ártéri gyepgazdálkodásának újjáélesztését tűzte ki célul. A mintegy 100 hektár kiterjedésű ártéri mocsárrétet valaha legeltetéssel hasznosították. A program keretében felépített állattartó telep lehetővé teszi, hogy folytatódhasson az állattartás a kiemelkedő természeti értéket képviselő területen.

A Nagy-rét az Alsó-Duna-völgy hullámterén helyezkedik el, országos és európai természetvédelmi oltalom alatt áll, része a Duna-Dráva Nemzeti Parknak, a Béda-Karapancsa Natura 2000 területnek és a Mura-Dráva-Duna Bioszférarezervátumnak is. Számos természeti értéknek nyújt élőhelyet. Védett növényfajai a réti iszalag, a szibériai nőszirom, a mocsári aggófű. A kisebb-nagyobb mélyedések, állandó vagy időszakos vízállásos területek a védett kétéltűfajok (például vöröshasú unka) számára ideális szaporodóhelyet biztosítanak, emellett táplálkozóterületként szolgálnak rengeteg madárfajnak (fekete gólya, nagykócsag). A terület emellett sok védett ízeltlábú faj élőhelyéül is szolgál, szép állománnyal élnek itt például a nagy tűzlepkék.

A gyepterületek döntő többsége a Dunántúlon másodlagos élőhely – teszi hozzá a nemzeti park. Többségük az állattartás miatt, emberi tevékenység révén jött létre, és az évszázados kezelés során alakult ki mai értékes élőviláguk. Folyamatos kezelés hiányában azonban a gyepek cserjésedni kezdenek, majd beerdősülnek, ezért megőrzésük érdekében fontos a folyamatos kezelés. A legjobb mód pedig erre a marhákkal való legeltetés.

A pályázat keretében a nemzeti parknak lehetősége nyílt földterületet vásárolni és azon egy állattartó telepet felépíteni, amely a gulya téli szálláshelyéül szolgál és alkalmas a takarmánytárolásra és a gazdálkodáshoz kapcsolódó feladatok ellátására is.

Nemrég meg is érkeztek Drávaszentesről a szürkemarhák, kezdődhet a legelés!

A DDNP megemlíti: a szürkemarha őshonos magyar fajtánk, így a területkezelés mellett a fajtamegőrzést is segíti az új telep.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő