13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiVilágbajnokokat győzött le Peterdi

Világbajnokokat győzött le Peterdi

Kiválóan szerepeltek a PEAC-PSN Zrt. vívói a budapesti dupla felnőtt párbajtőr válogatón Budapesten november 9-10-én. Peterdi András dobogós, Berta Dániel pedig az ötödik helyen végzett. 

A megmérettetés első napján a férfiak versenyében 82 induló állt pástra, az erős mezőnyben a PEAC-PSN Zrt. versenyzőinek eredményei a következőképpen alakultak: 18. Berta Dániel, 19. Peterdi András, 30. Tóth Gergely, 41. Győrffy Kristóf. A szombati napon a budapesti világbajnokság aranyérmes csapatának tagja, Szényi Péter állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Vasárnap 67 fős mezőny állt össze a férfiak között, a PEAC-PSN Zrt. vívói az előző naphoz képest jobban teljesítettek. Berta Dániel és Peterdi András is megnyerte a csoportját, Berta a hatodik, Peterdi a tizennyolcadik helyen állt a főtáblán. A két pécsi könnyedén került a 32 közé, ahol Peterdi András először a világbajnok Rédli Andrást verte fantasztikus vívással, majd Csobó Dávidon keresztül vezetett az út a nyolc közé, ahol egy újabb világbajnokkal, Szényi Péterrel, a szombati aranyérmessel került szembe Peterdi. Az izgalmas asszó után a pécsi fiú léphetett le győztesként a pástról, majd az elődöntőben a későbbi győztes, Somfai Péter állította meg. Berta Dániel a 32 között először a BVSC, majd a DVE vívóját verte szép vívással, majd őt is a későbbi győztes állította meg a nyolc között, ezzel a junior korosztályú Berta az előkelő ötödik helyet szerezte meg a felnőttek között.

A nők versenyében Hajdu Réka 36; Öhlmüller Sarolta 38. lett a szombati 58 fős mezőnyben, míg vasárnap 49 vívó között Hajdu a 26; Öhlmüller a 32. helyen végzett.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő