14 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapKultZónaXVII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó: a legkisebb nézőkre és a nagy tanulságokra fókuszálnak

XVII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó: a legkisebb nézőkre és a nagy tanulságokra fókuszálnak

Immáron 17. alkalommal rendezik meg Pécsett a nagy táncünnepet, melynek vendégelőadásaira most elsősorban a gyerekeket és a családokat várják szeptember 15. és 18. között.

– Az idei tánctalálkozó alcíme a „kicsiknek és nagyoknak”, fontos missziónknak tartjuk ugyanis, hogy a jövő közönségét is neveljük a kultúrára. Emiatt négy gyerekelőadást szervezünk a felnőtt nagyszínpadi produkciók mellett. Ez utóbbi, a Faust tulajdonképpen az örökségünket viszi tovább: a nézők nem csupán gyönyörű alakú, csodásan mozgó táncosokat láthatnak, de tartalmas üzenetet is közvetít feléjük a társulat. Az ikonikus műből levonhatjuk a fontos tanulságot, mi szerint az ember jobbat érdemel annál, mint ahogy elrontja az útjait. A produkció Johann Wolfgang von Goethe történetén alapul, Dubrovay László nekünk felajánlott zenéjével, Vincze Balázs rendezésében és koreográfiájával valósul meg.

Ezt a darabot így a világon sehol nem játsszák.

Azt se felejtsük el, hogy a Pécsi Balett tagjai zseniális karakteralakítási tudással bírnak, látszik, hogy ők a színházban nőttek fel és ezért nem csak táncról, valamint technikáról szólnak az előadásaink, hanem olyan szintű szenvedély és érzelem jön át rajtuk, ami megérinti a nagyérdeműt – nyilatkozta lapunknak Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezető igazgatója.

Mint elárulta, a tánctalálkozó előadásaira óriási az érdeklődés, a jegyek rohamosan fogynak, így érdemes hamar lecsapni a még elérhető helyekre. További részletek itt és itt találhatók.

A gyerekelőadásokról:

Szeptember 15-én, pénteken Csizmás kandúr tanulságos történetével indítja a XVII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programsorozatát a Bozsik Yvette Társulat; 16-án, szombat délután Vuk érkezik az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat feldolgozásában; 17-én, vasárnap Palya Bea Álom, álom, kitalálom című meséjének táncszínházi adaptációját adja elő a Duna Táncműhely; 18-án, hétfőn, pedig a Győri Balett társulata Max és Móric csínytevéseivel várja interaktív táncos előadással és mozgásfoglalkozással a kicsiket. A gyermekelőadások helyszíne a Kamaraszínház, kezdés 17.00. Még több információért ide katt!

Kiemelt kép: Dusa Gábor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő