5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapZöldZónaÁllatbarátA pécsi állatkert zárt kapuk mellett is nagyon számít támogatóira

A pécsi állatkert zárt kapuk mellett is nagyon számít támogatóira

Ahogy a legtöbb pécsi intézmény, úgy az állatkert is kénytelen volt a koronavírus hazai megjelenése miatt bizonytalan időre bezárni kapuit a látogatók előtt. Nehéz időszak ez a zoo számára, hiszen a jegyvásárlások hiánya jelentős bevételkiesést jelent. Szerencsére akadnak más lehetőségek, melyekkel az állatimádók kissé könnyíthetnek az állatkert szorult helyzetén. Hogy mik ezek, azt a zoo ügyvezetője, Siptár Dávid árulta el lapunknak egy rövid interjú keretében. 

– Mire számítanak, mennyi ideig kell zárva tartaniuk?

– Az állatkertnek addig kell zárva tartania, amíg ezt a társadalom érdeke megkívánja. Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus terjedését lelassítsuk, az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást mérsékeljük, és főleg az idősebb embereket megóvjuk a fertőzés okozta fenyegetettségtől. Az állatkert kedvelt turisztikai és szabadidős helyszín, a városban az egyik leglátogatottabb, hétvégi napokon átlagosan több mint ezer fő fordul meg nálunk. Így érthető és indokolt döntést hozott Pécs városvezetése, amikor úgy határoztak, hogy az állatkert ideiglenes bezárásával óvni szeretnék a látogatókat és munkatársainkat. Ahhoz, hogy ezek a részintézkedések eredményre vezessenek, fontos, hogy más területek is kövessék a gyakorlatot, a társadalom pedig felelősségteljesen eljárva kerülje az ugyan még látogatható, de a járvány terjedésének szempontjából nagy kockázatot hordozó helyszíneket, és betartsa a város és a kormány által hozott intézkedéseket.

– Milyen mértékű anyagi kiesésre lehet számítani amiatt, hogy nem értékesítenek jegyeket?

– Az állatkert látogatottsága minden évben márciusban kezd el növekedni, ez az a hónap, amelynek bevétele már megközelíti az önfenntartáshoz szükséges szintet, majd áprilistól augusztusig növekszik a látogatók száma. Gazdálkodási szempontból most éljük az állatkert legérzékenyebb időszakát, hiszen tartalékaink, mint minden év márciusára, most minimálisra csökkentek, a bevételnövekedés azonban ezúttal elmarad. Számításaink szerint április végéig közel 25 ezer látogatót veszítünk, amely nagyjából nettó 41 millió forintos bevételkiesést jelent. Cél, hogy az állatok ellátása akadálytalanul folytatódjon, ne kerüljön veszélybe senkinek sem a megélhetése, de ehhez szükségünk lesz segítségre.

– Az állatok ellátására vannak tartalékok, hogyan oldják meg?

– Az állatkertnek jelenleg nincsenek lejárt tartozásai, nincs hitele, hitelkerete, a nyitás óta stabil működés és takarékos gazdálkodás jellemzi a céget. Az idei évet kifejezetten jó helyzetben kezdtük, a pénzeszközállományunk kis mértékben ugyan, de az eddigi legjobbnak számító 2017 januári szintet is meghaladta. Ennek köszönhető, hogy takarmányból van rövid időre elég tartalékunk és a márciusi bérfizetés sincs veszélyben. A folytatáshoz azonban szükség lesz segítségre, amelyet kormányzati és városi szintről is várunk, illetve kérjük a látogatókat, az állatkertet szerető és a munkánkat fontosnak tartó embereket, hogy állatok örökbefogadásával, bérletvásárlással, adománnyal segítsék működésünket. Akciót is indítottunk, aki április 30-ig vásárol bérletet az állatkert weboldalán, az információk alatt indított új menüpontban, az a korábbi 12 hónap helyett 15 hónapig tudja azt felhasználni korlátlan állatkerti látogatásra. Bízunk az emberek segítségében.

– Van-e arra vonatkozó információ, hogy az állatok elkaphatják-e a vírust, illetve a gondozók és látogatók később megfertőződhetnek-e az állatkert lakói által? 

– Jelen tudásunk szerint a COVID-19 állatra nem veszélyes, bár pozitivitást Vuhanban egy esetben kutyánál is kimutatták. Információink szerint a nálunk tartott fajok nem terjesztik a vírust, így ez a későbbiekben sem jelent veszélyt sem a gondozókra, sem a látogatókra, sem pedig az állatokra.

– Miképpen lehet támogatni az állatkertet a vészhelyzet alatt?

– Az állatkert közhasznú tevékenységet lát el, így adományokat is fogadhat. Ezeket az állatkert OTP banknál vezetett 11731001-20665319 számlaszámra is el lehet utalni, kérjük, az adakozók közleménybe írják be, hogy „Adomány”. Ezen kívül az állatkert honlapján elérhető az örökbefogadás lehetősége, amely cégek és magányszemélyek előtt is nyitva áll. Nem szeretnénk azonban kizárólag adományokra támaszkodni. Büszkék vagyunk az általunk nyújtott szolgáltatásra, a természetvédelembe betöltött szerepünkre és a szakmai munkánkra. Szeretnénk, ha üzeneteinket minél több ember számára el tudnánk juttatni, erre pedig a legjobb lehetőség a látogatás. Javasoljuk, hogy az állatkertet szeretők éljenek az éves bérletvásárlás lehetőségével, amelyet már honlapunkon kitöltött űrlap útján is megtehetnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő