Idős rétisast ápolnak Drávaszentesen, nagy harcban sérülhetett meg

Hirdetés

A gyönyörű állat Babócsáról került a madárrepatriáló állomásra. Most gyógyulgat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook-oldalán számolt be az idős hím történetéről, melynek fején és szárnyán lévő sérülései arra engedték következtetni a szakembereket, hogy egy másik rétisassal kerülhetett összetűzésbe.

Szerencsére a gyógyuló madár élénk, önállóan táplálkozik.

A nemzeti park megosztotta, mi állhatott a sérülés hátterében. Mint írják, a rétisas az egyik legkorábban költő madárfajunk, a fészek tatarozását már decemberben megkezdik a párok. Ilyenkor januárban már gyakran látható nászrepülésük, amikor hangos kiabálás közepette együtt köröznek a magasban. Azonban a költési időszak közeledtével a költőpárok területére tévedhetnek betolakodók is, és bizony ilyenkor harcra is sor kerülhet.

Vélhetően ez történt a bölcs tekintetű sassal.

[su_note note_color=”#c28b77″ text_color=”#0c0c0b”]A rétisas állományát a múltban leginkább élőhelyeinek elvesztése, jelenleg pedig az áramütések és mérgezések veszélyeztetik. A kritikus szintet az 1970-es években érte el, mikor mindössze 10-12 pár költött Magyarországon. A sasvédelmi programnak köszönhetően azóta folyamatosan növekszik a hazai populáció, mely több mint 300 párra tehető. Ám akár a költés meghiúsulásához is vezethet, ha megzavarják őket. Épp ezért a természetvédelem fontos feladata nyugalmuk biztosítása, akárcsak a sérült madarak befogása, ellátása és visszaengedése a természetbe – foglalta össze a DDNP.[/su_note]

A rétisas természetvédelmi értéke egymillió forint.

A nemzeti park teljes bejegyzése alább olvasható el.

Forrás: Horváth Zoltán, Schulcz Andrea/Duna-Dráva Nemzeti Park

Hirdetés