Jó hír is jut mára: tegnap új kis jövevényt köszönthettek a zooban

A Madame névre keresztelt nőstény geraza 6. alkalommal örvendeztette meg utóddal a pécsi állatkert népes családját. Méghozzá ezúttal egy kisfiú született. 

hirdetés
Uránia Mozi

A most még hófehér bundájú, leginkább az anyukáján csüngő picit egyelőre nem könnyű fotózni, hiszen mamája féltve őrzi. Szerencsére azonban a szemfüles gondozók így is hírt tudtak adni közösségi oldalukon néhány képpel a gerezacsalád legújabb tagjáról.

A faj – melyet zászlósfarkú kolobuszként is ismerünk – egyébként 2017 óta megtekinthető a helyi zooban, akkor öten érkeztek hozzájuk az emlősök. És a jópofa állatok bizony nem tétlenkedtek, azonnal belekezdtek a fajfenntartási buliba: még ugyanabban az évben megszületett az első kicsi. Azóta pedig többször is érkezett gólyahír a gerezák háza tájáról, a majomcsapat jelenleg hét főt számlál a bébivel együtt.