A közelmúltban adták át a teljesen megszépült Dóm teret, ennek apropóján keresgélve számos érdekességet találtunk a tér történetéből – mutatjuk!
Újabb belvárosi tér szépült meg Pécsett, immár a bazilika előtti Dóm téren is bátran lehet sétálni, de akár rollerezni is – már nem billegnek a kövek, ráadásul az új burkolat alatt a vízelvezető rendszert is rendbe tették. Az átadó kapcsán több olvasónk is szóvá tette, miért is nincsenek a téren fák. Erre viszonylag egyszerű a magyarázat, a Dóm tér fő funkciója – hasonlóan az olaszországi történelmi piazzákhoz –, hogy kiemelje és láthatóvá tegye a névadóját, a dómot, azaz a székesegyházat. Változás ebben nincs, hiszen az 1891-ben átadott „előző” téren sem voltak fák. Régebben igen, legalábbis a kerítés mentén, de akkor meg úgymond burkolt tér nem volt – amint egy korabeli képen látszik (ami még a székesegyház átalakítása előtt készült):
Ha megnézünk egy képet például a római Szent Péter térről, ott is hiába keresünk fákat, pont azért, hogy a tér fő eleme, a bazilika jól látható legyen:
Láthatunk viszont egy fura dolgot: egy obeliszk áll a római téren. Ez még az ókorban került Rómába az egyiptomi Heliopoliszból, majd 1586-ban Sixtus pápa utasítására helyezték el a tér közepén. De miért is fontos ez nekünk, pécsieknek? Azért, mert a Dóm téren is van hasonló obeliszk, nem is egy, hanem kettő – ezeket a mostani felújítás során restaurálták.
A két obeliszket a székesegyház 1800-as évek végén történt teljes átalakítása kapcsán emelték, ekkor kapott burkolatot maga a tér is. Az obeliszkek budafai homokkőből készültek, a tömböket a Mánfához közeli településről 22 ökör és 5 ló segítségével vontatták Pécsre – az út hat hétig tartott! Ráadásul a korabeli hírek szerint az egyik tömb út közben el is törött, így újat kellett hozni, azaz volt még egy forduló is. Az obeliszkek emlékeztetnek a Szent Péter térire, de persze nem törekedtek az egyiptomi hatásra, a pécsi oszlopokat Dulánszky Nándor korábbi pécsi püspök címere, illetve kerubfejek díszítik.
A tér alsó részének jellegzetes alkotása Szepesy Ignác püspök szobra Kiss György műve, ez is a nagy átalakítás idejében, egészen pontosan 1893-ra készült el. Az egykori pécsi püspökről a városlakók közakadozása révén, hálából emeltek szobrot, hiszen a püspök sokat tett a városért. Talán sokan emlékeznek rá, hogy 2009-ben leemelték a helyéről, hogy az Operalia rendezvényei a téren jobban láthatóak legyenek. Bár az is felmerült, a szobor új helyre költözik, de végül eredeti helyére állították vissza.
Forrás: Pécs Lexikon, Romváry Ferenc: Pécs szobrai
I dugg some of you post as I cerebrated they were extremely helpful very helpful.
I don’t know if it’s just me or if perhaps everybody else
experiencing issues with your site. It seems like some
of the text on your content are running off the screen. Can someone else please comment and
let me know if this is happening to them too? This might be
a problem with my internet browser because I’ve had this happen before.
Many thanks
Excellent post. I am facing some of these issues as well..
This page truly has all the info I needed concerning this subject and didn’t know who to ask.
Good post. I learn something new and challenging on websites I stumbleupon on a daily basis. It’s always helpful to read content from other authors and use a little something from other websites.
I like looking through an article that can make men and women think. Also, many thanks for allowing for me to comment.