11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekVolvo-gate: 600 milliós kárt okoztak a pécsi buszbeszerzés során, vádat emeltek ellenük

Volvo-gate: 600 milliós kárt okoztak a pécsi buszbeszerzés során, vádat emeltek ellenük

A Baranya Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette miatt emelt vádat három személlyel szemben, akik több mint 600 millió forint kárt okoztak a pécsi buszbeszerzés kapcsán.

A vádirat szerint az egyik vádlott a pécsi önkormányzat tulajdonában álló közlekedési vállalat vezető tisztségviselője volt.

2013-ban Pécs önkormányzata a buszpark cseréjét határozta el, mely feladatok ellátását a
buszos cégére bízta.

A buszbeszerzésre vonatkozó döntést a részvénytársaság saját hatáskörében hozta meg.

A másodrendű vádlott – aki korábbi buszbeszerzés kapcsán ismerte meg az elsőrendű cégvezetőt – még a közbeszerzési eljárás kiírását megelőzően tudomást szerzett a buszok beszerzésére irányuló elhatározásról, így felvette a kapcsolatot a cégvezetővel.

Időközben egy buszértékesítéssel foglalkozó cég a buszbeszerzés nyilvánosságra kerülése
után tájékoztatta az önkormányzat gazdasági társaságát – így az elsőrendű vádlottat is – arról, hogy nagyobb számú használt buszflottával rendelkezik.

A cég tájékoztatta az önkormányzat közlekedési cégét a buszok műszaki adatairól, majd az első- és másodrendű vádlott a buszokat személyesen is megtekintette, illetve tárgyalt az eladóval.

Az eladó cég az árajánlatát megküldte a két vádlottnak, mely szerint a 113 busz árát az
átalakításokra is tekintettel maximum 2,9 milliárd forintban határozta meg.

Ennek ellenére az elsőrendű vádlott mint az önkormányzati cég vezetője a buszok beszerzési értékét 3,5 milliárd forintban határozta meg, és ilyen tartalmú előterjesztést tett az önkormányzat felé, mely alapján 2015 februárjában közbeszerzési eljárást írtak ki a buszok beszerzésére.

A kiírásra csupán egyetlen pályázó jelentkezett, mely gazdasági társaságot a másodrendű vádlott képviselte, aki a pályázatban ugyanazokat a buszokat jelölte meg, mint amikről korábban az elsőrendű vádlottal együtt tárgyalt.

A pályázatban azonban a járművek vételárát 3,5 milliárd forintban határozta meg.

Az ajánlat benyújtásakor a pályázó nem rendelkezett a buszokkal, azt a későbbiekben az
önkormányzat által teljesített kifizetésekből akarta megvásárolni.

Az elsőrendű vádlott mint az önkormányzati cég vezetője, a pályázatot elfogadta és a pályázó céggel szerződést kötött annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a buszok lényegesen alacsonyabb áron is beszerezhetőek lennének.

Az önkormányzati cég a vételárat a pályázó részére átutalta.

Ezt követően a másodrendű vádlott utasítása alapján a pályázó cég 1,6 millió eurót átutalt
a számlájára, aki az összeget néhány napon belül készpénzben felvette.

A pályázatnyertes cég a vételárból a másodrendű vádlott utasítása alapján további 550 ezer eurót utalt a harmadrendű vádlott – aki az ügyletben ténylegesen egyáltalán nem vett részt – által képviselt thaiföldi székhelyű gazdasági társaság részére.

Az első- és másodrendű vádlottak az ügylet során összesen 600 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzati cégnek.

Az első- és másodrendű vádlott cselekménye a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás, míg a harmadrendű vádlott cselekménye a pénzmosás bűntettének a megállapítására alkalmas.

Ahogy azt korábban megírtuk, az ügyben a nyomozást első körben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság végezte, aki január elején lezárta a nyomozást és átadta vádemelésre a Baranya Megyei Főügyészségnek. Május végén zárult le a három vádlott ellen a nyomozás, erről ITT számoltunk be.

Az ügy egyik vádlottja egyébként február elején hosszabb interjút adott a Pécsi Újságnak, a Szabad Pécs pedig négyrészes cikksorozatban számolt be a „Volvo-gate”-ként elhíresült ügyről.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő