Hogyan akadályozzuk meg a laptop túlmelegedését?

Sajnos minden laptop életében elérkezik az a szakasz, amikor már elkezd lassulni, a teljesítménye csökken. Ahogy öregszik, egyre több időre van szüksége, többet gondolkodik egy-egy program megnyitásán. A használódás mögött több ok is állhat, az egyik leggyakoribb mind közül az, hogy túlságosan felmelegszik.

A hűtés kifejezetten fontos egy laptop életében

A túlmelegedés elsőre még nem tűnik ijesztőnek, de amikor már kezd nagyon forró lenni a készülék viszonylag kevés használat után is, az már intő jel lehet arra, hogy a hűtéssel komoly problémák vannak. A Laptopszaki laptop alkatrészei között mindent megtalálhatunk, amire szükség lehet egy esetleges javítás, csere vagy plusz kiegészítő vásárlása során. Vannak már olyan eszközök, amelyek külsőleg nyújtanak plusz hűtést a készülék számára.

De még ne szaladjunk ennyire előre, hisz több olyan praktika van, amivel “önerőből” is meg lehet előzni a bajt. A laptop melegedése elkerülhetetlen, mivel a CPU (processzor) és a GPU (videóchip) folyamatosan hőt termel a használat során. Ez a két egység végzi el a szükséges számítási feladatokat, amelyek a programok futtatásához és megjelenítéséhez szükségesek. 

Ahogy dolgoznak, hő termelődik, amit el kell vezetni, hogy hosszú távon is fenntartható legyen a működés. Ezért is található egy komplex hűtőrendszer minden laptop belsejében. A rendszerben található egy hőelvezető cső, ami általában rézből készül. A fő feladata, hogy közvetlenül érintkezik a CPU-val és GPU-val, hogy a hőt hatékonyan tudja felvenni és elvezetni. A következő elem a hűtőpaszta, ami a chipek és a hőelvezető cső között helyezkedik el, hogy még hatékonyabb legyen a hőátadás sebessége.

Végül pedig ott vannak a legjobban észrevehető elemek, a ventilátorok. A ventilátor forgásának sebessége jól mutatja azt, hogy éppen mennyire dolgozik a laptop. Minél hangosabb, annál nagyobb hővel kell megküzdeni.

Mitől melegszik fel?

A kérdés teljesen jogos, hisz ha van bennük egy hatékony, komplett hűtőrendszer, akkor idővel mégis miért kezdenek túlmelegedni a készülékek? A laptopok egyik legnagyobb ellensége a por. Ez könnyedén le tud rakódni nemcsak a gép külsején, de a belsejében is, ami miatt a hűtőrendszer hatékonysága idővel csökken. Ezért is lehet jó megoldás egy szakszerű tisztítás, amivel teljesen újjá varázsolhatjuk a laptop belsejét.

A por eltávolítása tisztítással

Vannak olyan praktikák, amellyel otthon is megelőzhetjük a problémát, például ne használjuk földön vagy ágyban. Túlmelegedés esetén hagyjuk pihenni egy kicsit a készüléket. Ha ezek sem segítenek, akkor jöhet a belső tisztítása. Fontos, hogy csak abban az esetben kezdjünk bele, ha pontosan tudjuk, hogy mit csinálunk. Ha nem vagyunk magabiztosak vagy először csinálunk ilyet, akkor mindenképpen vigyük a laptopot szakemberhez, ahol profi eszközökkel végzik el a tisztítás minden egyes lépését.

(x)

Hirdetés