14 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldFelgöngyölített szálak: újabb pécsi díler került képbe egy korábbi drogügy kapcsán

Felgöngyölített szálak: újabb pécsi díler került képbe egy korábbi drogügy kapcsán

A rendőrök egy 44 éves helyi férfi ellen indítottak eljárást. Az évben ez már nem az első baranyai, sőt pécsi eset!

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a rendőrök január 27-én elfogtak egy magyarszéki dílert, akinek a lakásán új pszichoaktív, illetve különböző kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le.

A nyomozók az ügyben tovább göngyölítették a szálakat, amelynek eredményeképp egy 44 éves pécsi férfi is a látókörükbe került, akinek a gyanú szerint szintén köze van a korábbi drogügylethez – közölte most a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A férfit a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai június 14-én reggel Pécsett, a lakásán fogták el, majd előállították a főkapitányságra.

Azzal gyanúsítják, hogy 2022 nyarától 2023 januárjáig anyagi haszonszerzés céljából, hollandiai forrásból, Ausztrián keresztül drogot szerzett be, amelyet ezt követően eladott a magyarszéki férfinak, aki azt továbbértékesítette a kiterjedt vevőkörének.

A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.

Egyébként csak ebben az évben összesen tizenegy baranyai (köztük számos pécsi) drogügyletről számoltunk be, az esetekről a Kékhírek rovatunkban olvashatnak bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő