Hirdetés

Jogerős ítélet született a Pécsi Ítélőtáblán kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében.

A „játékdoboz” és az átvert sofőr

A vádirat szerint a harmadrendű és a negyedrendű vádlottak fuvarozás-szervezéssel foglalkoztak Németország–Hollandia–Magyarország területén.

A 2020. június 9-én Magyarországról induló járatot közösen indították és szervezték. A másodrendű vádlott június 8-án kereste meg telefonon a negyedrendű vádlottat egy csomag Hollandiából Magyarországra történő szállítása érdekében, melyet ő el is vállalt.

A másodrendű vádlott Hollandiába utazott, ahol egy ismeretlen személytől átvett egy
kábítószert tartalmazó csomagot, amely egy bevásárlószatyorban lévő két játékdobozban volt elhelyezve, édességekkel álcázva. A pakkot ezt követően átadta a sofőrnek, aki nem tudta, mi lapul benne, így nem is ellenőrizte.

Útközben a másodrendű vádlott többször is kereste telefonon a sofőrt, ami gyanús lett neki, ezért úgy döntött, ellenőrzi, mi van benne. Észre is vette, hogy kábítószer. Felhívta a harmad- és a negyedrendű vádlottat, hogy beszámoljon a történtekről, de ők arra utasították, hogy hozza csak tovább a csomagot.

A sofőr azonban értesítette a rendőrséget.

A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség 25-26-szorosa volt. A harmad- és negyedrendű vádlottakkal a sofőr ezt követően is beszélt telefonon, megállapodott velük, hogy elé mennek és átveszik a kocsit és a csomagot is. A két férfit viszont a nyomozóhatóság várta…

Autós ámokfutás

Az első- és a másodrendű vádlottak pedig 2020. december 4-én Hollandiába utaztak, hogy onnan kristály elnevezésű kábítószert hozzanak be Magyarországra, értékesítése céljából.

Hazafelé úton egy benzinkúton a hatóság igazoltatta őket. A kocsiból kiszálló másodrendű vádlottat feltartóztatták, míg az elsőrendű vádlott hirtelen gázt adva elhajtott úgy, hogy az egyik rendőrt elsodorta, és több rendőrautónak is nekiütközött.

Menekülés közben a drogcsomagot kidobta az autóból.

A rendőrök végül elfogták őt, és a kidobott csomagot is megtalálták. A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség 31-szerese volt.

Az elsőrendű vádlott a járművet bedrogozva vezette.

Az ítélet

Az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék az elsőrendű vádlottat 6 év 6 hónap fegyházra, 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra, 7 év közügyektől eltiltásra és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlottat 8 év fegyházra, 9 év közügyektől eltiltásra és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A harmad- és negyedrendű vádlottakat a bíróság 2 év 10 hónap – 2 év 10 hónap börtönre és 4-4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőrendű vádlott büntetését 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra súlyosította, míg a másodrendű vádlott büntetését 6 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A harmad- és negyedrendű vádlottak által elkövetett cselekményt a másodfokú bíróság kábítószer-kereskedelem bűntette kísérletének minősítette – zárul a vádirat.

Hirdetés