24 C
Pécs
szerda, május 29, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldVasvillát állított egy személyiségi jogait féltő férfi a Google-autó kamerájába

Vasvillát állított egy személyiségi jogait féltő férfi a Google-autó kamerájába

Megrongálták az utcaképet rögzítő autót Balatonőszödnél – számolt be a Somogy Vármegyei Hírportál. 

Az azóta a rendőrség által is megerősített hír szerint május 22-én az akkor még ismeretlen tettes sérelmezte, hogy az amerikai óriásvállalat, utcaképeket engedéllyel rögzítő kamerás autója felvételeket készített a környékről. Az illető a sofőrt félreállította, ingerülten kérdőre vonta, majd

a nála lévő vasvillával megrongálta a kamerarendszert, ami működésképtelenné vált.

A sértett ezt követően értesítette a rendőröket, akik az agresszív férfit rövidesen elfogták és előállították a siófoki rendőrkapitányságra. A nyomozók az 51 éves balatonőszödi férfit rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Google Street View korábbi közleményében egyébként hangsúlyozta: a személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően speciális eljárás alá vetik a felvételeket, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók.

Lapunk utánajárt, egy ilyen kamera körülbelül 3500 dollárt, vagyis közel 1,3 millió forintot ér a mostani árfolyam szerint.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Peugeot_3008_html_300x250

Hírzóna

Abszolút Nő