Csaknem 300 gyerek ismerkedhetett meg Pécsett a 3D-nyomtatás izgalmas világával

Hirdetés

A Tanítsunk Magyarországért tehetséggondozó program keretében közel 300 – köztük sok hátrányos helyzetű – diák látogatott el szeptember utolsó napján szeretett városunkba, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ közreműködésével megismerkedhessen az itt alkalmazott izgalmas technológiákkal. Az esemény célja kettős volt: a szervezők egyrészt maradandó élményben szerették volna részesíteni a gyerekeket, másrészt pedig arra ösztönözni őket, hogy az általános iskola befejezése után tanuljanak tovább felsőoktatásban vagy szakképzésben. 

Az eseményt a PTE Tanárképző Központ főigazgatója, dr. Gerner Zsuzsanna nyitotta meg, aki lapunk kérdésére elmondta: a szeptember 30-i eseményen mind a 9, a programban résztvevő kistelepülési iskola diákjai megjelentek, a körülbelül 400 mentorált közül két turnusban közel háromszázuknak örülhettek a szervezők. Mint megtudtuk, az idei évtől már ötödikes gyerekek is csatlakoztak a hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamokhoz. Azt is elmondta, hogy tapasztalataik szerint sikeres a kezdeményezés, a hozzájuk korban közel álló és velük sokat foglalkozó hallgatók példáján keresztül ugyanis a fiatalok jó része nem csak befejezi az általános iskolát, de elgondolkozik a továbbtanuláson is. Az idei évben 105 egyetemista vesz részt a projektben, a PTE mind a 10 karáról.

– A statisztikai adatok alapján a programba beválasztott oktatási intézményekben számos gyerek lemorzsolódik, illetve magas a hátrányos helyzetű tanulók aránya. A projekt célja, hogy zsákfalvakban élő, sokszor nehéz anyagi körülmények között nevelkedő fiatalok előtt megnyissa a világot, felhívja a figyelmüket arra, hogy a lakóhelyük és az iskolájuk falain kívül mennyi kihívás, élmény, lehetőség várja őket. Nagy öröm számunkra, mikor a ballagó nyolcadikosok közül többen jelentkeznek gimnáziumba vagy szakképzésbe. Úgy gondoljuk, hogy a mai napon olyasmit láthatnak és tapasztalhatnak majd, amiben eddig nem volt részük: előadás keretében megismerhetik a 3D-technológiát, a különböző standoknál pedig kisebb csoportokban ki is próbálhatják a nyomtatást, sőt, akár magukkal is vihetnek egy-egy saját készítésű apróságot – fejtette ki Gerner Zsuzsanna.

Dr. Gerner Zsuzsanna a rendezvény megnyitóján

A Véméndi Általános Iskola nyolcadikos tanulója, Jordán Panna úgy nyilatkozott lapunknak, az egész mentorprogramban leginkább azt élvezi, hogy jó és befogadó közösség alakult ki. Sokat beszélgetnek a mentorokkal, akik rengeteges segítenek is nekik a tanulásban – tette hozzá. Mint mondta, egy éve vesz részt a Tanítsunk Magyarországért eseményein, ez idő alatt például a Bükkösdi Ökoparkban és Pécsett is volt már iskolatársaival.

Két a mentorálásban résztvevő egyetemistát is sikerült elcsípnünk néhány kérdés erejéig. Egervölgyi Boglárka és Kaszás Gergő a magyarszéki iskolában végzik feladataikat, lassan két éve támogatják a most nyolcadikos gyerekek előremenetelét, hatodik osztályos koruk óta ugyanazokkal a diákokkal foglalkoznak. Kérdésünkre elmondták, hogy lehetőségeikhez mérten heti szinten igyekeznek találkozni patronáltjaikkal, akik közül a legtöbbekkel szinte baráti viszonyt ápolnak. Emberfüggő, hogy mennyire nyílnak meg, de sokukkal már az első pillanattól kezdve nagyon jóban vagyunk – tették hozzá a hallgatók.

A diákok két turnusban vehettek részt az eseményen

A 2018-ban indult Tanítsunk Magyarországért programban, melyhez a PTE 2019-ben csatlakozott, a kistelepülésen élő kisdiákokat egyetemista mentorok „nagytestvérként” segítik abban, hogy sokféle lehetőséggel ismerkedhessenek meg, legyen az látogatás középfokú oktatási intézményekbe, karrierlehetőségekkel való ismerkedés, vagy épp a környezetük kulturális hagyatékainak feltérképezése. A hallgatók példáján keresztül a munkahelyektől és továbbtanulási opcióktól távol lévő településeken élő általános iskolás fiatalok megismerik a továbbtanulási lehetőségeket. Ugyanígy különböző hasznos szabadidős elfoglaltságok is hozzátartoznak a kezdeményezéshez, mint például a szeptember 30-ai látogatás a PTE-n.

Hirdetés