5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaNem puskaporos a magyar nép

Nem puskaporos a magyar nép

Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma – mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél – köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig „hagyomány a fegyvertartás” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.

Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni. Szerbiában például, ahol szombaton a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egyik kávéházában öt ember meghalt és több mint húsz megsebesült, amikor egy férfi – vélhetően szerelemféltésből – géppisztollyal lövöldözni kezdett, december 4-től orvosi és pszichológiai vizsgálatokhoz kötik a fegyverbirtoklást – jegyezte meg Varga Zoltán.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő