Orbán Viktor: Soros György

A magyar miniszterelnök pénteki szokásos rádióinterjújában megnevezte “a világ legkorruptabb emberét”. 

Orbán az unióban kialakult politikai helyzetről és a magyar kormány vétójáról szólva azt mondta:

“Itt az történt, hogy Soros egy nagy írást tett közzé, hogy mit kell csinálni, és utasításokat adott brüsszeli bürokratáknak.”

Tényszerűen egyébként az történt, hogy Soros György üzletember egy véleménycikket írt arról, hogy Magyarország és Lengyelország blokkolták a 2021–2027-es EU-költségvetést, a világjárvány utáni újjáépítési alap elfogadását, mivel nem értenek egyet azzal, hogy az uniós támogatások felhasználását a jogállamisági kritériumokhoz kösse az unió.

Orbán szerint akik azt mondják, hogy Magyarország nem akar segíteni a bajba jutott déli államoknak, azok Soros György emberei, utóbbi “ma a világ legkorruptabb embere”, aki “nagyon sok embert fizet”.

Aztán azt fejtegette, hogy az egész uniós vita mögött a migránskérdés áll.

“Ez áll a sok blabla mögött: hogy lehet rákényszeríteni minket arra, amit nem akarunk.”

Azért nem csak Sorosról volt szó az interjúban. A kormányfő foglalkozott a járvánnyal is.

Koronavírus: emelkedett a lélegeztetőgépen lévők száma

Elmondta azt is, Magyarország a múlt héten felvett egy 2,5 milliárdos euróhitelt.

Hirdetés