10 C
Pécs
péntek, június 14, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletHivatalosan is támogatja Péterffy Attila újraindulását az MSZP

Hivatalosan is támogatja Péterffy Attila újraindulását az MSZP

Ma Pécsett járt a Magyar Szocialista Párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes, aki egy Péterffy Attilával közös videóüzenetben bejelentette, hogy a párt támogatja a város vezetőjének 2024-es újraindulását a polgármesteri posztért.

Bár a következő önkormányzati választásig még több mint egy év hátravan – 2024 májusában tartják majd meg –, a Magyar Szocialista Párt máris támogatásáról biztosította Péterffy Attilát. Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke járt ma a városvezetőnél az MSZP városi és megyei elnökével együtt. Az egyeztetést követően a polgármesterrel közös videóüzenetben jelentette be Kunhalmi, hogy a szocialisták Péterffyt fogják támogatni a polgármester-választáson, és valamennyi baloldali szavazót erre biztatnak.

– Az elmúlt időszakban az MSZP azt tapasztalta, hogy Pécs város vezetése, és Pécs polgármestere mindent megtett annak érdekében, hogy a sanyarú kormányzati körülmények mellett a város lakossága ne érezze magát elhagyatottnak – fogalmazott Kunhalmi. – A törődés, a szociális biztonság jellemzi elsősorban a városvezetés munkáját.

https://www.facebook.com/peterffyattilapecs/videos/5752920798094877

Az MSZP társelnöke kiemelte, hogy hagyományosan jó a kapcsolata Péterffy Attilának a pécsi MSZP-s önkormányzati képviselőkkel.

– 2019-ben egy nagyon széles politikai koalíció kapott bizalmat a pécsi választóktól – mondta el a polgármester. – Ahogyan talán emlékeznek rá, morális és gazdasági csődből kellett kivezetnünk a várost. Nagyon bízom abban, hogy a pécsiek látják közös eredményeinket. Ez biztat minket arra, hogy 2024-ben ismét együtt vállalkozzunk egy megmérettetésre.

Péterffy gondolatait azzal zárta, hogy az együtt elért eredményeik lehetnek azok, amelyek alapján ismét elnyerhetik majd a pécsiek bizalmát.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő