Fődíjat nyert a pécsi filmrendező Decens disznóságok című alkotása

Lapunk jó ideje követi a pécsi Helstáb Martin munkásságát, aki nem mindennapi animációs alkotásaival több elismerést szerzett már a szakmában. Most Decens disznóságok című új filmje most első helyezését ért el kategóriájában a 7. Ceglédi Filmfesztiválon.

A filmes immár 3. alkalommal vehette át a George Pal-díjat, ezzel az országos filmfesztivál történetének legtöbbször elismert alkotója lett. A festett mecseki erdőben játszódó érdekes történetben – amiért már korábban is kitüntették az alkotót – az animált karakterek mellett élő szerepben feltűnik a rendező és Zsigrai Eszter, pécsett alkotó képzőművész is.

Helstáb Martin korábban két alkalommal kapott fődíjat a Ceglédi Filmfesztiválon, 2017-ben a Hurut című kisfilmjére, 2018-ban pedig a Meg kell dögleni című kísérleti animációjára. 2021-ben a fesztivál zsűritagjaként vett részt a döntéshozatalban.

A film előzetesét itt láthatjuk:

A Decens disznóságok egy 8 perces kevert technikájú kisfilm. Az rendezőre jellemző kísérletező alkotás egy vaddisznó történetét meséli el, ami csapdába került az erdőben. Emberi nyelven beszél, de nem emberi gondolkodással, ebből különös helyzetek adódnak, ahogy kapcsolatba lép más állatokkal és emberekkel. A főszereplő vaddisznót a rendező beszkennelt sonka animálásával jelenítette meg, A természeti képeken mecseki fák leveleit applikálta festett képekre az alkotó. Helstáb Martin is szerepel a filmben vadászként, magát zöldhátteres technikával felvéve, mellette Zsigrai Eszter képzőművész a film női főszereplője, valamint az egér karakter hangja. A kisfilm június elején Csehországban, a magas rangú 63. Zlíni Nemzetközi Filmfesztiválon szerepel, melynek hivatalos versenyprogramjába 8500 nevező közül válogatták be. Ez a világ legrégebbi ifjúsági filmes tematikájú fesztiválja, a gyermekfilmek mellett számos felnőtteknek szóló produkciót mutatnak be rajta, melyek közül többet díjaztak már Cannes-ban, Velencében vagy Berlinben.

Hirdetés