Hirdetés

A Színes Város Csoport alkotásának köszönhetően egy kicsit színesebb és látványosabb lett Pécs városképe.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a József Attila utca egyik társasházának tűzfalát pár napja egy Victor Vasarely op art festményeit idéző alkotás díszíti. A falfestményt az a Színes Város Csoport készítette (az RTL-lel együttműködésben), akik országszerte és Európában már több mint száz hasonló tűzfalat varázsoltak újjá jobbnál jobb műveikkel, amelyek közül talán a fővárosi Krisztina körút egyik házfalára festett, Karikó Katalin kutatóbiológust ábrázoló festményük volt a leghíresebb.

A Benkő Katalin grafikus tervezte tűzfalfestmény hivatalos átadása kapcsán Zag Gábor kultúráért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy az RTL és a Színes Város Csoport közös projektje több vidéki nagyvárosban is zajlik, a városvezetést pedig már tavaly ősszel megkeresték azzal a kéréssel, hogy lefestenének egy kiválasztott épületet. A számukra felajánlott házak közül a József Attila utca 40-es számra esett a választás. A falfestő csoport ezt követően – folytatta az alpolgármester – felvette a kapcsolatot a ház közös képviselőjével, ezután pedig egy lakógyűlésen a lakók megszavazták, hogy lefesthetik a tűzfalukat.

– Amellett, hogy nagyon jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően egy kicsit színesebb és látványosabb lett Pécs városképe, kiemelten fontosnak vélem, hogy a tűzfalra Victor Vasarely, a város egyik leghíresebb, nemzetközi szinten is elismert művészének festményeit eszünkbe juttató alkotás került – fogalmazott Zag Gábor.

A júniusban befejezett festmény egyébként 14 napig készült, az alkotók pedig 212 liter festéket vittek fel a 400 négyzetméteres falra.

A Színes Város Csoport fotói a munkafolyamatról:

Hirdetés