Hirdetés

A sumonyi halastavak nádasaiban az őszi vonulás során 1-2 millió fecske éjszakázott napokon keresztül. Lapunk is beszámolt akkor erről, most pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány közös hírlevelében újabb érdekességeket osztott meg a csodás jelenségről.

Mint írja az MME, idén a halastavakat sikerült teljesen vízzel feltölteni. Ennek köszönhetően a kiterjedt nádasok ismét alkalmasnak bizonyultak a fecsketömegek befogadására. A vonuló madarak ki is használták a kínálkozó lehetőséget. Szeptember első napjaitól kezdve folyamatosan nőtt a nádasba alkonyatkor behúzó fecskék mennyisége. A hónap második harmadában esetenként már egymillióra becsülték a szakemberek a számukat.

A gyűrűzések során derült ki, hogy idén a költések nagyon jól sikerültek, mert öreg madár alig akadt. Volt olyan fogási nap, amikor 30-40 fiatal madárra jutott egy-egy öreg.

Ez némi reményt nyújt arra, hogy jövőre több fecske tér majd vissza, s talán tovább nő a költő párok száma.

https://www.pecsma.hu/hirzona/keszulodes-a-nagy-utra-sumonynal-millionyi-fecsket-videoztak/

Az MME további őszi madárhírei:

  • Kirepültek az utolsó, későn kikelő gólyafiókák Kétújfalun és Bogádmindszenten. Bebizonyosodott ismét, hogy csodálatos a természet, a szülők nem hagyják magára a fészekaljat, felnevelik az apróságokat, és csak azok kirepülése után kezdik meg vonulásukat.
  • Sumonytól 1019 kilométeres távolságra került meg egy tavaly megjelölt cserregő nádiposzáta. Idén augusztus 18-án fogták be ismét a Rhône-folyó szomszédságában található Chateauneuf-sur-Isére nevű helységben.
  • Jön az Európai Madármegfigyelő Napok: Baranyában idén csak egyetlen központi helyszínen fogadják az érdeklődőket, méghozzá a sumonyi Madárvonuló-kutató Állomáson szeptember 30. 7.00–16.00 között és október 1. 7.00–12.00 között. Lesz terepi kirándulás, madármegfigyelés, madárgyűrűzési bemutató.
https://www.pecsma.hu/hirzona/irany-a-termeszet-hetvegen-itt-az-europai-madarmegfigyelo-napok/
Hirdetés