6 C
Pécs
kedd, április 23, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletMátyus pont nélkül kezdett a PMFC padján

Mátyus pont nélkül kezdett a PMFC padján

Félpályás góllal kapott ki hazai pályán a PMFC az Ajkától, pár nap alatt Mátyus János sem tudott csodát tenni.

Az igazat megvallva pont olyan volt a PMFC–Ajka mérkőzés, mint egy tipikus NB II.-es csörte: lassú tempó mellett, alacsony színvonalon, szinte helyzetek nélkül csorgott le a 90 perc.

Az első félidőben még nem volt annyira feltűnő a PMFC erőtlen játéka a támadó harmadban, de csak azért, mert az Ajka is borzasztóan gyengén játszott. Annyi változás azért látszott az edzőváltáson áteső pécsiek játékában, hogy láthatóan nagyobb stabilitásra törekedtek Pejovicsék a saját kapujuk közelében. Ezzel együtt is megszerezhette volna a vezetést a Munkás – azonban sajnos a stadionban egyetlen ember volt, aki Tóth-Gábor lövése után nem vette észre az egyik ajkai védő kezezését, mégpedig a találkozó játékvezetője. A jogosnak tűnő büntető így elmaradt.

A szünet után sem sokat változott a meccs összképe, ugyanabban a lassú, meglehetősen unalmas mederben csordogált a találkozó, mint előtte. Aztán a 64. percben hirtelen felgyorsultak az események. A félpályánál egy nyilvánvaló szabálytalanságot nem fújt le a bíró Krausszal szemben, a labdát megszerző Szarka pedig a felezővonalról emelte át a kint ácsorgó Helesfayt. Hiába tiltakozott a teljesen pécsi csapat, hiába ment oda a gól után Szarka, hogy bocsánatot kérjen a szabálytalanság miatt a földön fekvő Krausztól, a gólt megadták. A pécsi védőt le is kellett cserélni…

Innentől a Pécs már csak kocogott az eredmény után, de érdemi veszélyt nem tudott okozni az ajkai kapu előtt.

Mátyus János tehát vereséggel mutatkozott be a PMFC kispadján, ami azonban ennél sokkal nagyobb baj, hogy a csapat zsinórban már harmadszot kapott ki, és tavasszal továbbra is csupán egyetlen szerzett ponttal rendelkezik. Közben pedig szépen csendben visszacsúszott a 13. helyre, vészesen közel a kieső pozíciókhoz.

PMFC–Ajka 0-1 (0-0)
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 22. forduló. Pécs, 200 néző.
PMFC: Helesfay – Takács Zs., Krausz (Szekszárdi, 68.), Pejovics, Majnovics – Terbe, Hudák – Lacza (Miknyóczki, 79.), Gera (Szabó M., 62.), Harsányi (Rácz B., 79.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Mátyus János.
Ajka: Szabados – Tóth, Tar, Jagodics, Csemer (Présinger, 90+5.) – Kenderes (Görgényi, 46.), Czizmadia – Babos (Forgó, 90+5.), Tajthy (Sejben, 57.), Nagy K. (Pantovics, 77.) – Szarka. Vezetőedző: Schidler Szabolcs.

Gól: Szarka (64.).

További eredmények:

Budafok–Csákvár 1-2
Bp. Honvéd–Siófok 0-1
Mosonmagyaróvár–Gyirmót 2-2
Soroksár–Kozármisleny 2-1
Haladás–Tiszakécske 2-1
Kazincbarcika–Vasas 1-1
Szeged–BVSC 2-0

Fotó: PMFC / Kurdi József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő