22 C
Pécs
csütörtök, július 25, 2024
KezdőlapPécs AktuálMost sem kapott gólt a Pécs

Most sem kapott gólt a Pécs

A PMFC védekezése továbbra is hibátlan – a Gyirmót sem tudott betalálni vasárnap este a pécsiek kapujába –, de a lőtt gólokkal is hadilábon áll egyelőre a szezonban már harmadszor 0-0-ra végző Munkás.

Öt forduló után úgy állt a tabella harmadik helyén a PMFC a Merkantil Bank Ligában, hogy egy Gyirmót elleni hazai siker, a többi eredmény függvényében akár még a listavezető pozícióba is repíthette volna Weitner Ádám csapatát. Ennek tükrében nem is meglepő, hogy pécsi labdabirtoklási fölénnyel, és hazai helyzetekkel indult a PMFC–Gyirmót összecsapás. És ha az első negyed órában Szabó Máté kicsivel pontosabb, akár 2-0 is lehett volna az állás. Ebben a szezonban azonban eddig az ellenfél kapuja előtt akad a legnagyobb gondja a Pécsnek.

A jó kezdés után ráadásul az eddig nyeretlen Gyirmót is kezdett magára találni, akadt is egy-egy komolyabb lehetősége a vendégeknek, igaz a reteszként záró Rácz–Pejovics belső védőpáros azért rendre hatástalanította a lövéseket, ha pedig nem ők, akkor Helesfay volt a helyén.

A félidei 0-0 után azért ígérkezett érdekesnek a második játékrész, mert menet közben jött a hír, hogy az éllovas Budafok otthon vérzett el a Kozármislennyel szemben, ez pedig azt is jelentette, hogy a PMFC számára egy győzelemmel biztos lett volna, hogy feljebb lép a harmadik helyről.

Igyekezett is becsülette a Pécs, Szabó és Hudák is aktív volt, sőt később a csereként beálló Harsányi és Vas is sokat tett elől, de a helyzetek továbbra is csak helyzetek maradtak. A támadójátékot erősítve Weitner Ádám pályára küldte a nyáron igazolt, eddig sérülése miatt nem szereplő Hornyák Marcellt, majd az utolsó tíz percre Tóth-Gábor Kristófot is – Soltész kiállítása miatt a hajrára ugyanis emberelőnybe került a PMFC, és láthatóan Weitner nagyon meg akarta nyerni a csatát. Mégsem tudta emberelőnyben befejezni a meccset a Pamacs, Hornyák ugyanis pár perccel beállása után, egy rossz mozdulat következtében a földön maradt, és nem is tudta folytatni a játákot, cseréje pedig eddigre már nem maradt a Pécsnek. Azért Hudák előtt így is adódott még egy nagy lehetőség, igaz a túloldlaon Kovács elpuskázott ez ordító helyzetet.

A 0-0 egyáltalán nem szokatlan eredmény a PMFC-től, hiszen hat forduló alatt már harmadszor játszott gól nélküli döntetlent a csapat. Szó se róla, az továbbra is fantasztikusan néz ki, hogy nincs még kapott gól a Pécs neve mellett, ahogyan az is megsüvegelendő, hogy hat kör után is veretlen a csapata. A megszerzett 12 pont is rendben van, az azonban egyre látványosabb, hogy a támadások befejezésével komoly gondjai vannak Weitner Ádám együttesének. Ezen pedig biztosan nem segít az, hogy a hírek szerint az épp csak visszatérő Hornyák újból súlyos sérülést szenvedett.

PMFC–Gyirmót FC Győr 0-0
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 6. forduló. Pécs, 900 néző. V.: Molnár Attila.
PMFC: Helesfay – Svedyuk, Rácz (Tóth-Gábor, 85.), Pejovics, Majnovics – Szeles (Krausz, 78.) – Bukovics (Vas, 60.), Terbe, Hudák M., Szabó M. (Harsányi, 60.) – Gyurkits (Hornyák, 78.). Vezetőedző: Weitner Ádám.
Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Polgár, Hudák D., Csörgő, Jova – Kovács M., Szőke – Takács (Madarász, 62.), Soltész, Medgyes – Adamcsek (Pethő, 71.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba.

Kiállítva: Soltész (82.).

További eredmények:

Budafok–Kozármisleny 1-2
Mosonmagyaróvár–BVSC 3-3
Soroksár–Nyíregyháza 0-2
Győr–Tiszakécske 2-0
Kazincbarcika–Ajka 1-0
Szeged–Csákvár 0-2
Vasas–Siófok 4-0

Fotó: PMFC / Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő