21 C
Pécs
hétfő, július 22, 2024
KezdőlapPécs AktuálNyári menetrendre vált a Tüke Busz

Nyári menetrendre vált a Tüke Busz

Optimalizált menetrenddel indul a nyári szezon június 22-étől a Tüke Busznál. Az erről szóló közleményt változtatás nélkül közöljük.


Az új menetrend Június 22-én, szombattól kezdődik és tervezetten a nyári szünet végéig, szeptember 1-jéig, vasárnapig marad érvényben. A nyári menetrend kialakításánál fontos szempont volt a járatok kihasználtsága, a megváltozott utazási igények figyelembevétele, a napi munkába történő el- és hazajutás kiszolgálása, valamint az is, hogy az átszállásmentes utazások száma ne csökkenjen, csak a járatkövetési idők változzanak.

A június 22-én érvénybe lépő módosítás azt is jelenti, hogy a 2, 2A, 4 és 4Y vonalakon a
tavalyi év kora nyári időszakával azonos menetrend lép életbe és e járatok esetében sem kell további módosításra számítani szeptember 1-éig. Az 55-ös és 60A járatok esetében is
módosul a menetrend: az utasok számíthatnak az 55-ös járatokra reggelente, míg a 60A jelzésű autóbuszok délután közlekednek a nyár folyamán.

A Tüke Busz a nyári menetrend bevezetésének idejére az autóbuszvezetők részére
pihenőhelyiséget létesít a Fagyöngy utcában, amellyel jelentősen csökkenthető a
garázsmenetek száma.

A 22-es 23Y-os és 24-es járatok reggeltől estig a Fagyöngy utcából indulnak és oda érkeznek vissza a hét minden napján, ez alól a hajnali első és esti utolsó járatok kivételek, amelyek nem közlekednek a teljes vonalon. A módosítással a 62-es járatok helyett meghosszabbított 23Y és 24-es autóbuszok indulnak (a részletes menetrend a társaság honlapján érhető el).

Menetrendi változások munkanapokon:
6-os és 8-as vonal: Kertvárosból a Fagyöngy utcába induló járatok 8-as, a Fagyöngy utcából Kertvárosba induló járatok pedig 6-os jelzéssel közlekednek.

7-es és 73-as vonal: a Főpályaudvarról az 5.05-kor induló 73-as járat helyett 5.10-kor közlekedik 7-es járat. A Főpályaudvarról 4.40-kor induló 73Y járat helyett 7Y járat indul.

22, 23Y és 24-es vonal: a járatok teljes üzemidőben Kertváros helyett a Fagyöngy utca és
Nagydeindol/Deindol, illetve Mecsekszentkút között közlekednek. Kivéve a hajnali kiálló és az esti leálló járatokat, amelyek továbbra is az Autóbusz-állomástól, illetve az Autóbusz-állomásig közlekednek, illetve a Nagydeindolból 5.30-kor induló 22-es járat, ami Kertvárosig közlekedik.

28A vonal: a Lámpásvölgyből 12.44-kor induló járat nem érinti az András utcát. Az autóbusz Lámpásvölgy irányába érinti az András utcát. A többi indulási időpont változatlan.

    30-as vonal: A menetrendben feltüntetett járatok mellett a Főpályaudvarról 7.13-kor is közlekedik autóbusz. A Klinikáktól 8.13 helyett 8.08-kor és 8.18-kor indul járat.

    38-as vonal: a Főpályaudvarról 8.15, 9.15, 10.15 és 11.15-kor induló járatok nem érintik az András utcát. A járatok a belváros irányába térnek be az András utcába.

    55-ös vonal: Krisztina tértől indul: 5.00, 5.20.
    Klinikáktól indul: 5.45, 6.20, 7.00, 7.30, 18.15 (a Várkonyi Nándor utcáig közlekedik).

    60A vonal: A menetrendben feltüntetett járatok mellett 13.50-től 16.50-ig 60 percenként indul.

    973-as vonal: A Malomvölgyi útról 23.20-kor és 23.47-kor induló járatok a Fagyöngy utcát nem érintik. A többi járat közlekedésében nincs változás.

    Menetrendi változások szabad- és munkaszüneti napokon:
    6-os és 8-as vonal: Kertvárosból a Fagyöngy utcába induló járatok 8-as, a Fagyöngy utcából Kertvárosba induló járatok pedig 6-os jelzéssel közlekednek.

    7-es és 73-as vonal: a Főpályaudvarról 20.20, 20.50, 21.20 és 21.55-kor induló 73-as helyett 20.48, 21.18, 21.48 és 22.23-kor 7-es járatok közlekednek.

    23Y és 24-es vonal: a járatok teljes üzemidőben Kertváros helyett a Fagyöngy utca és Deindol, illetve Mecsekszentkút között közlekednek. Kivéve a hajnali kiálló és az esti leálló járatok, amelyek továbbra is az Autóbusz-állomástól, illetve az Autóbusz-állomásig közlekedik.

    973-as vonal: A Malomvölgyi útról 23.20-kor és 23.47-kor induló járatok a Fagyöngy utcát nem érintik. A többi járat közlekedésében nincs változás.

    Az április 20-án szabad- és munkaszüneti napokon, a 35 és 35Y vonalon bevezetett
    napközbeni 60 perces járatkövetés a nyári időszakban is érvényben marad.

    A részletes menetrendek és a menetrendkönyv elérhető a tukebusz.hu menetrendi
    oldalon, valamint a megállóhelyi információs táblákon.

    Menetrendi információ a társaság diszpécserszolgálatán is kérhető az éjjel-nappal hívható 72/224-654-es számon – tájékoztatott a Tüke Busz közleményében.

    Hirdetés
    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Hírzóna

    Abszolút Nő