A pécsi LMP-s a balos médiát is ekézi, de lapunk is kapott

Az MSZP és Puch László kedvenc pécsi „újságírója” az LMP-s jelölt ellen folytat lejárató kampányt – avagy így működik a baloldali propaganda – írta Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi politikusa a Facebook-oldalán. A politikus lapunk főszerkesztőjének is nekiment személyeskedve, bár konkrétumok említése nélkül, csak úgy mellékesen. 

A politikus azon akadt ki, hogy szerinte „az MSZP közeli, az LMP sajtótájékoztatóit szinte hiba nélkül bojkottáló” baloldali lap, a Pécsi Stop írt egy, az LMP-nek nem tetsző véleményrovatban megjelent cikket Kóbor Józsefről, a párt polgármesterjelöltjéről, aki épp a minap adta le az induláshoz szükséges ajánlóíveket.

Keresztes a Facebookon a baloldali Pécsi Stop „propagandatermékét” elemzi, amiben azt a benyomást próbálják kelteni, mintha Kóbor József letagadta volna a párthovatartozását.

– Kóbor József soha nem mondta azt, hogy független lenne. Ő vállalta, hogy az LMP polgármesterjelöltje. Nem úgy, mint Péterffy Attila, aki magát ugyan függetlennek nevezi, de a DK/MSZP/Momentum (Jobbik?) jelöltje. Vagy úgy, mint Kővári János, aki még fideszes országgyűlési képviselőként is „főcivil” volt – írja Keresztes.

A balliberális lap – ahol korábban a várandós nőkről írták azt, hogy ellőrobotok és pulyákat potyogtatnak – azzal is támadta a pécsi egyetem fizikusát, hogy megpróbált kapcsolatot keresni Kóbor és Orbán Viktor között.

Kóbor ugyanis az EU Régiók Bizottságának tagja, ami – ahogy ezt Keresztes is írja – egy önkormányzati és regionális szempontokat érvényesítő testület. „Minden uniós tagállamtól elvárás, hogy a javasolt tagok tükrözzék a politikai és földrajzi sajátosságokat. Ezért a pártok közötti egyeztetéseket követően (minden EU-s tagállamban!) a kormány tesz ajánlást, majd az unió tanácsa formálisan dönt. Ez történt meg nálunk is”.

A bizottság összetételéről szóló, nyilvános, mindenki számára elérhető információkból a baloldali lap csak az LMP-s politikust emelte ki. Keresztes azonban megjegyzi, MSZP-s, vagy éppen DK-s politikus is éppúgy részt vesz a bizottság munkájában, ahogyan Bajnai Gordon egyik volt minisztere is.

Szerinte a cél az LMP lejáratása volt, és ezért javasolja, „hogy ha becsület maradt még bennetek, rakjátok ki az »MSZP« logót a PécsiStop fejlécére”. (A baloldali hírportál írása szerint többször keresték Kóbort, aki azonban nem reagált a hívásukra.)

Keresztes egyébként a baloldali lap véleménycikke kapcsán személyeskedő hangnemben lapunkba is beleszállt, mondván, a „Pécsi Stop annyira hiteles és független, mint a PécsMa.hu és annak főszerkesztője”.

Igaz, Keresztes hallgat arról, hogy a baloldali hírportállal szemben a PécsMa.hu a fennállása óta szinte kivétel nélkül minden LMP-s sajtótájékoztatóról beszámolt az elmúlt években – ITT egy kattintással meg is kereshetőek ezek az írások –, sőt még egy olyan interjú is készült Keresztessel, amit annyira megfelelőnek talált a politikus, hogy a Facebookon maga is fizetett hirdetésként reklámozta.

Hirdetés