Lezárult egy ciklus, befejezte munkáját a 2014 és 2019 között regnáló pécsi képviselőtestület. Az utolsó ülésen szavaztak az új parkolási kedvezményről, új emlékművekről, és arról, hogy a szocialisták idején eladott pécsi buszpark miatt kirobbant botrány után most tudta visszavásárolni buszpályaudvarait a város. Az ellenzék köreiből az LMP-n kívül senkitől nem érkezett indítvány.

Csak az LMP-nek volt javaslata, a teljes ellenzéknek semmi 

A városvezetés utolsó rendes közgyűlésén a balliberális ellenzék, az MSZP és a DK, valamint a Gyurcsány Ferenc pártjaival szövetkező Jobbik egyetlen indítványt sem nyújtott be, egyedül az LMP képviselője és polgármesterjelöltje, Kóbor József állt elő kettővel is – ezekről ITT írtunk.

Az ellenzék inaktivitása saját MSZP-P-s politikusuknak is feltűnt már, hiszen Mellár Tamás például a költségvetés tárgyalása kapcsán jegyezte meg lapunknak, hogy “szomorúan láttam, hogy az ellenzék mennyire inaktív a költségvetés tárgyalásakor, sokkal felkészültebbnek kellett volna lenniük, alternatívákat felmutatni”.

A testületi ülésen megjelent az a Nyőgéri Lajos volt MSZP-s frakcióvezető is, aki most a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indul képviselői mandátumért, és rendszeresen kampányol együtt az Orbán Viktor halálát kívánó jelölttársával, Ágoston Andreával.

Német cégről neveznek el utcát

A közgyűlés döntött arról is, hogy egy száz méter hosszú útszakasz fogja viselni a közelmúltban a városba érkező, és itt óriásberuházással munkahelyeket teremtő német Thyssenkrupp vállalat nevét a Déli Ipari Parkban.

Az elpasszolt buszok kísértenek

Bár már hosszú évek elteltek azóta, hogy a szocialista városvezetés idején elpasszolták egy kézzel írt számlával a pécsi buszparkot, most mégis újabb csontváz hullott ki a szekrényből. A buszpályaudvarok visszavásárlásáról szóló előterjesztést végül megszavazta a közgyűlés. Erről itt írtunk részletesen: KLIKK! 

Jön a félórás ingyen parkolás

Városi Parkolókártya segítségével tehetjük le autónkat akár már novembertől – erről döntött a közgyűlés. A chippel felszerelt kártyák a pécsiek számára még kedvezményekkel is szolgálhatnak: a 2-es zónában harminc perc erejéig ingyenes lesz a parkolás. Páva Zsolt polgármester szerint érdemes volna a későbbiekben akár a Tüke Kártya kedvezményeivel egybevonni ezt az akciót.

Lecserélték az összes parkolóórát, most további újdonságok jöhetnek

Emléktáblát, emlékművet avatnak

Újabb emlékművekkel gazdagodhat a város: a Mecseki Láthatatlanok emlékművét további nevekkel egészítik ki, akikre a legfrissebb kutatások alapján bukkantak a történészek. Erb József (Fidesz) szerint a 2016-os jubileumi év hozadéka a felfokozott figyelem a legendás pécsi partizáncsapat után, emléküket pedig az ehhez hasonló kezdeményezésekkel tovább kell éltetni.

Emléktáblát kap az Aradi Vértanúk útján Jurcsik Károly építész. A számos elismeréssel jutalmazott pécsi szakember nevét alig ismerik, most viszont méltó emlékhelyet kaphat.

Költöző múzeum

Mint már korábban megírtuk, költözik a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya. A jelenleg a Szabadság úton található kiállítás a Széchenyi téri Megyeházán lel majd új otthonra. Ugyanakkor utóbbi épület fogadja be a Káptalan utcából átköltöző pécsi múzeum igazgatóságát is. A döntéseket jóváhagyta a közgyűlés.

A Megyeháza ad majd otthont a Természettudományi Múzeumnak

Sportpark új helyen

A közgyűlés döntött arról is, hogy a korábban az Alkotmány utcába tervezett sportpark végül a Tüskésréten fog létesülni, míg a tervezett helyen egy parkolót alakítanak ki.

Indulhat az Árpád gimi felújítása

Indulhat az Árpád Fejedelem Gimnázium teljes felújítása is. Az életveszélyessé vált, IMS-technológiával épült iskola fejlesztése már régóta küszöbön állt.

Kővári János (ÖPE) ezzel kapcsolatban emlékeztetett a szocialista városvezetésre, amikor tétlenül nézték, ahogy három IMS-szerkezetű iskola életveszélyessé lett minősítve. 2011-2012-ben a Testvérvárosok terei és az Illyés Gyula Általános Iskolát felújították, az Árpád Fejedelem iskola pedig most kerül sorra.

Számos, a Déli Ipari Parkkal kapcsolatos infrastrukturális fejlesztésről szavazott a közgyűlés. Ezzel kapcsolatban több hozzászólás érkezett. A legtöbben a terület múltjáról és jelenéről beszéltek, arról, hogyan lett a sivár vidékből egy mára egyre jobban benépesülő ipari terület.

Elbúcsúztak a városvezetők

Őri László az ülés végén leköszönő alpolgármesterként köszönetet mondott az összes pécsinek, amiért megválasztották képviselőjüknek, és büszke, amiért szolgálhatta a várost, és ezek után is így kívánja ezt tenni.

– Láthatjuk, hogy elkezdődött Pécs felfelé ívelő pályára állítása, de a munka messze nem ért véget, a város és a megye még korántsem mutat olyan képet, amilyennek látni szeretnénk. Ahhoz, hogy folytatódjon a munka, nyugalomra, együttműködésre és a magyar kormány támogatására van szükség – mondta.

Őri László és Páva Zsolt: utoljára a közgyűlésben

Páva Zsolt nem indul újra a polgármesterségért, ő is megköszönte a pécsiek bizalmát, a közgyűlés munkáját. Elmondta, nehéz és hosszú időszak áll mögöttük, sosem volt könnyű a munka.

– Isten segítse a várost, hajrá Pécs! – tette hozzá és zárta le Páva Zsolt az utolsó, általa vezetett közgyűlését.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés