Harminc négyzetméteres LED-fal az elavult kijelző helyén

Az utolsó munkafázisoknál tart a Lauber Dezső Sportcsarnok felújítása, így márciusban egy kívül-belül megszépült, a modern kor követelményeinek megfelelő létesítménybe költözhet vissza a város sportélete. A felújítást összegző cikksorozatunk harmadik részében a csarnok új eredményjelzőit nézhetik meg.

Aki régóta, akár évtizedek óta jár már sporteseményekre a Lauberbe, az jól tudja, hogy az egyik fix pont az „ezeréves” eredményjelző volt. Az elavult technológiával üzemelő táblákat azonban a felújítás során végre ki lehetett vonni a forgalomból, a csarnok eredményjelzőit is kicserélték.

A régi táblák helyére modern, TV-képernyő minőségű, úgynevezett P5-ös LED-falak kerültek, nem is akármilyen méretben.

A kisebb eredményjelzőt is kicserélték

A nagyobbik több mint 30 négyzetméteres, de a keleti oldali is 16. Így mind a két új eredményjelző háromszor akkora felületű, mint az elődjeik. Ráadásul szemben a korábbi eredményjelzővel, itt nem csak mezszámokat, gólszerzőket lehet kiírni majd, hanem akár komplett reklámfilmek is mehetnek majd a mérkőzések szüneteiben.

Fotó: Kurdi József

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés