Javítják a pécsi utakat a téli hibaelhárítások után

Tavaly több mint 2800 meghibásodást hárítottak el a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei, amelyből jócskán jutott a téli időszakra is. A fagyosabb hónapokban ideiglenesen helyreállított útszakaszok most új burkolatot kapnak.

Az aszfaltüzemek újraindulásával, az enyhe időjárást kihasználva a szokottnál hamarabb kezdődött meg a korábban ideiglenesen, fóliás betonnal helyreállított téli hibahelyek, útburkolatok, járdák végleges javítása. A Tettye Forrásház Zrt. megbízásából Pécs 35 pontján összesen 710 négyzetméternyi útburkolatot és mintegy 80 négyzetméternyi járdát állítanak helyre az út kezelőjének előírásai és elvárásai szerint.

A tervezetten március végéig befejeződő javítások öt ütemben zajlanak. A február 26-i héten az Ady Endre utca és a Vöröskereszt utca sarkánál (Budaiváros), a Felsőgyükési utcában (Felsőgyükés) és a Sétatér utcában (Pécsbánya) folynak az aszfaltozási munkálatok.

A szintén most startoló városi útfelújítási programhoz kapcsolódva – amelyben városszerte tizenhét utca felülete kap új burkolatot a pécsi önkormányzat megbízásából – a szolgáltató az érintett utcákban is kicseréli vagy szintbe hozza a sérült, elavult, megsüllyedt aknafedlapokat, csapszekrényeket.

A vállalat köszöni a közlekedők és a környéken élők türelmét!

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés