12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságKész csarnokok fogadják majd a befektetőket

Kész csarnokok fogadják majd a befektetőket

Új üzemcsarnokok épülhetnek Pécs több pontján, az önkormányzat ezzel a beruházással is csábít Pécsre befektetőket. A szakemberek szerint erre szükség is van, ugyanis a letelepülni kívánó cégek egyre inkább „teljes ellátást” várnak.

Fontos kérdésekben hoz döntést csütörtökön Pécs közgyűlése, többek között iparfejlesztési kérdések is napirendre kerülnek. A tervek szerint a Mohácsi út után, az üszögpusztai körforgalom közelében épülhet fel egy új, 3500 négyzetméteres üzemcsarnok, nyolc méteres belmagassággal, szociális és irodai blokkal. A program összköltsége 885 millió forint, a központi támogatáshoz Pécsnek nem kell saját forrást hozzátennie. Ez azonban nem az egyetlen ilyen jellegű beruházás, hiszen amint arról beszámoltunk, a Déli Ipari Parkban egy szintén jelentős, közművesítéssel egybekötött csarnoképítés indulhat el.

Miért van erre szükség?

A gazdasági szakemberek egybehangzóan állítják, a befektetők egyre inkább a „teljes ellátást” keresik. Azaz nem elegendő a megfelelő nagyságú zöldmezős terület, a közelben levő megfelelő infrastruktúra, a közművek, az autópálya és a vasút, gyakran magát az épületet, természetesen teljesen közművesítve is biztosítani kell. A városok között Európa-szerte egyre nagyobb a küzdelem a befektetésekért, nem véletlen, hogy egyre több település várja tárt karokkal és kész csarnokkal a cégeket.

üzemcsarnok
Kész üzemcsarnok fogadja majd a befektetőket

Pécsi példák is igazolják

Ha végignézzük az elmúlt időszak pécsi beruházásait, azok is ezt a tételt igazolják. Az amerikai hangtechnikai gyártócég, a Harman, amely már több száz embernek ad munkát Pécsett, az Elcoteq egykori, kész gyártócsarnokát vette meg, azaz szintén nem zöldmezős beruházást indított.

A Pécsett már jó ideje jelen levő BAT pécsi, többmilliárdos gyárbővítéséhez szintén kész csarnokot vásárolt, így a Dohány utca mellett immár a Finn utcában is jelen van a multinacionális cég, a fokozatos létszámbővítéssel 700 alkalmazott dolgozik majd a társaságnál Pécsett.

Ugyancsak kész épületbe költözött az Amalgam Europe, amely autók vagyont érő, tökéletes másait gyártja Pécsett igazán különleges körülmények között. A gyártócég a Zsolnay-negyedben talált megfelelő helyre.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő