Magabiztos győzelmet ért a remek első félidő

Csirke Ferenccel a padon legyőzte a ZTE-t az NKA Universitas Pécs.

A mutatott játék alapján hosszú hetek óta hullámvölgyben volt az NKA férficsapata, ráadásul a héten vezetőedzője, Goran Tadics is távozott Pécsről. Helyét a szombat esti, ZTE elleni hazai meccsen Csirke Ferenc vette át – igaz azt még nem tudni biztosan, hogy csak egymeccses „beugrás”-e ez a tapasztalt pécsi szakembertől, vagy hosszabb távon is ő vezeti majd a csapatot.

Az mindenesetre biztos, hogy a váltás remekül sült el az NKA-nak, amely elsöprő lendülettel kezdte a Zete elleni derbit. Az első negyedben szinte minden arannyá vált, amihez a hazaiak nyúltak. Feszes, kemény védekezés mellett a támadásokat is ügyesen szőtték Durmoék, és ezúttal nyoma sem volt az utóbbi időszakban elszaporodott rossz vállalásoknak. Meg is lett az eredménye az okos játéknak, hiszen tíz perc alatt 13 pontos előnyt hozott össze az Akadémia. És bár a második negyedben a saját palánk alatt már nem zárt mindig hibátlanul a hazaiak „retesze”, Manjgafics és Durmo révén a pontok továbbra is ipari mennyiségben potyogtak. A nagyszünethez érve 54-38 volt az állás, kézben volt tehát a meccs az NKA számára.

A második félidőben pedig megmutatta azt Csirke Ferenc, hogyan is lehet jól és okosan használni az NKA rotációját. Bár természetesen a ngyszünetet követően már kicsivel fajsúlyosabb szerepet kaptak a légiósok, mint az első húsz percben, de az edző az idő előrehaladtával is bátran cserélte be a fiatalokat, Scherer és Herger is kapott jócskán játékpercet. És világ láss csodát, így sem került bajba az NKA! Sőt, lényegében egy-egy rövidebb hullámvölgyet leszámítva végig magabiztosan tartotta előnyét. Bár az utolsó negyedre kicsit lazult az addigi fegyelem, és ekkor már be-becsúsztak felesleges dobások is, a gyengén muzsikáló Zalaegerszeg nem tudott élni az eséllyel.

Csirke Ferenc tehát eddig hibátlan az NKA Universitas Pécs vezetőedzőjeként – az pedig majd a következő napokban kiderül, hogy folytatja-e a szakember, vagy új edző érkezik a csapat élére.

NKA Universitas Pécs–Zalakerámia ZTE KK 93-81 (27-14, 27-24, 22-26, 17-17)
Kosárlabda-NB I., férfiak.
NKA Universitas Pécs: Nikolics 12/3, Kovács P. 11/6, Scherer 3/3, DURMO 14, MANJGAFICS 27/9. Cs.: Walker 10, Benke 2, Lados 5/3, Kerpel-Fronius 7, Herger 2. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Zalakerámia ZTE KK: Hicks 13/6, Csátaljay 5/3, PAIGE 18/9, TÓTH Á. 18, Osztojics 12. Cs.: Németh 1, Mishula 9/3, Szalai, Keller 5/3, Csuti. Vezetőedző: Matthias Zollner.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Hirdetés