Nyomásgyakorlást kiált az EHÖK, de nem a kormányzati nyomással van bajuk

Hanem azzal, hogy Nemes Balázs, a Momentum szóvivője két napja felszólította őket, tegyék közzé egyértelműen az alapítványi átalakítás kapcsán képviselt álláspontjukat.

hirdetés
Uránia Mozi

Két napja a politikus, aki a pécsi önkormányzat innovációs biztosa is, Facebook-posztban írta meg, hogy napokkal az akkor még tervezett, de azóta meghiúsult modellváltásos szenátusi szavazás előtt hiába érdeklődött a hallgatói önkormányzatnál a szervezet álláspontjáról, nem tudott meg semmit. Ugyanabban a posztban felszólította az EHÖK-öt, tegye egyértelművé álláspontját, és hogy mire fognak szavazni képviselői, valamint azt írta, bízik abban, hogy elutasítják a modellváltást.

A PTE EHÖK végül néhány órával (!) a szenátusi ülés megkezdése előtt adott ki nyilatkozatot a témában.

Az EHÖK egy nappal a végül elhalasztott szavazás után elérkezettnek látta az időt, hogy reagáljon Nemes Balázs felszólítására.

Honlapjukon azt írják: elfogadhatatlannak tartják, hogy “pártpolitikusok fizetett politikai hirdetéseken keresztül nyomást gyakoroljanak a pártfüggetlen, demokratikusan megválasztott hallgatói képviseletre”. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy “bármely politikai erő eszközként használja” a hallgatókat.

Arról nem írnak, hogy azt nyomásgyakorlásnak tartják-e, hogy több egyetem, köztük a PTE, január elején tudta meg, hogy tárgyalást akarnak kezdeményezni a modellváltásról, amit a minisztériumi ütemterv szerint abnormálisan gyorsan, hetek alatt kellene lezavarni. Erre utalt Miseta Attila, a PTE rektora a keddi egyetemi plénumon, amikor a rendezvény jegyzőkönyve szerint azt mondta: a PTE vezetése számára is meglepetés volt a modellváltási lehetőség. A Telex a “modellváltás” hátterét bemutató cikke is arról szól, hogy teljesen egyértelmű kormányzati nyomásra indultak meg az “egyeztetések” az alapítványi átállásról, és nem a PTE döntött úgy, hogy önként felugrik erre a vonatra.

A PTE EHÖK ugyanakkor valamiért ragaszkodik ahhoz a narratívához, hogy az egyetem kezdeményezte a tárgyalásokat. Csütörtöki közleményük így kezdődik: “a hónap elején az Egyetem tárgyalásokat kezdeményezett az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőivel az intézmény fenntartói modellváltásának lehetőségeiről”.

Nemes Balázs nemrég Facebook-oldalán reagált az EHÖK őt kritizáló közleményére. Többek között ezeket írta:

  • Politikai szereplőként megfogalmazhatja a véleményét a magyar jog szabályai szerint szabadon.
  • Természetes, hogy használ fizetett politikai hirdetést (a Facebookon), hiszen “a 21. században vagyunk”.
  • Nem látott hasonló közleményt a Fidesznek címezve, amikor “bejelentés nélkül bejelentették hogy viszlát egyetemi autonómia”.
  • A HÖK csak békeidőben szól a buliszervezésről, a pótdíjakról, vagy a kolidíjakról, de most nem az van.
  • “Most az a feladat, hogy hagyjuk-e hogy oligarchákat ültessen a legrégebbi magyar egyetem élére egy kompromisszumra nem hajló, autokratikus vonásokkal rendelkező kormányzat, vagy egyenes gerinccel kiállunk, és kijelentjük, hogy Pécs közössége egy emberként kiáll és megvédi a város oktatási és kulturális örökségét, valamint jövője zálogát.”

Miután a tegnapi szenátusi ülésen január végére tették át a modellváltásról szóló előterjesztés vitáját, az EHÖK bejelentette, tájékoztató fórumokat szervez a témában a hallgatóknak.