Közel 100 ezer forintot gyűjtöttek beteg gyerekeknek tehetséges pécsi diákok

Október 3-án lezajlott a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium diákönkormányzata által szervezett jótékonysági koncert. A főszervező pedig diáktársaival nemrég átadta a kedvezményezettnek, a Pécsi Gyermekklinikának a diákok összefogásával gyűjtött közel 100 ezer forintot. 

hirdetés

– Az akadályokat átléptük, a problémákat megoldottuk, a hibákat korrigáltuk, annak érdekében, hogy ma itt állhassunk és egy jó célért tegyünk közösen. Azt gondolom, minden nap teljesítenünk kell egyik legnagyobb emberi küldetésünket, embertársaink megsegítését – fogalmazott a koncert megnyitóján Horváth Norman, a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium diákönkormányzatának elnöke, a koncert szervezője.

A srác egyébként mindössze 18 éves, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium végzős tanulója, aki a tanulás és fellépései mellett, diákönkormányzati munkája során többször lépett ki a kollégium határain túlra, és mozgatta meg a pécsieket. Akár egy kollégiumok közti tehetségkutatóval, vagy egy jótékonysági gyűjtéssel, koncerttel.

– Október 3-án diákok álltak színpadra azért, hogy a gyermekeket és a gyermekklinika munkáját segítsék. Ennél nemesebb, hálásabb ügy és érzés nem létezik. Ha ilyen a jövő nemzedéke, szerintem nincs mitől félnünk. Ami nem rajtunk múlt és kicsit keveselltem, az a megjelentek száma volt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, és fantasztikus érzés, hogy az, amiért hónapokon át szervezkedtünk, egyeztettünk, munkálkodtunk, kifizetődött – foglalta össze az adománykoncert után érzéseit Horváth Norman.

„Köszönetemet fejezem ki a kollégiumunk diákönkormányzatának, a DÖK segítő pedagógusainak és nevelőtestületének, a Pécsi Kulturális Központnak, és mindenkinek, aki beállt e mögé a nemes kezdeményezés mögé”

– fejezte ki háláját a szervező, egyúttal megígérte, hogy nem állnak meg: érkezik a 2. Kodály Talent, illetve készülnek egy újabb jótékonysági gyűjtéssel is!

Hirdetés