Az egyetem és a város kapcsolatát erősítené a műszaki kar rektorjelöltje

December 18-án új vezetőt választ a Pécsi Tudományegyetem. A rektori tisztségről távozó Bódis József helyére négyen is pályáznak. Mindegyik aspiráns más felfogással vélekedik a PTE működéséről; Bachmann Bálint, a PTE Műszaki és Informatikai Karának dékáni posztját cserélné le az egyetem vezetésére.

Bachmann a legfiatalabb az indulók közül, ő hármas misszióról beszélt az egyetem kapcsán.

– Az oktatásnak, kutatásnak és az egyetem társadalmi-gazdasági környezete szolgálatának összhangban kell állnia. Ma ebben a komplex egységben eltolódások vannak, fontos lenne ezt helyreállítani. Ez a következő rektori ciklus nagy feladata – vélekedett.

Bachmann szerint fontos továbbá, hogy az egyetem jobb, gyorsabb szolgáltatásokat nyújtson, hogy aztán a hármas egység megvalósításával maga is jó szolgálatot tegyen – ilyen többek között a régió gazdasági helyzetének javítása.

– Kilenc éve állok a műszaki kar élén. Kilenc éves vezetői tapasztalattal, a doktori iskola vezetőjeként alkalmas jelöltnek tartom magam a rektori tisztségre. Számos országos szakmai fórumon jelen vagyok, nemzetközi kitüntetéseket kaptam, külföldön is elismerték tudományos tevékenységemet. Úgy vélem, jól tudnám a pécsi egyetemet képviselni – mondta.

Bachmann szerint a műszaki karra ráfér az erősítés

– Én olyan területen dolgozom, melynek szerepét meg kell erősíteni ahhoz, hogy a helyi gazdaságot megsegítsük. Szeretném az egyetemen belül azoknak a tudományterületeknek megadni a lehetőséget a fejlődésre, amik kissé lemaradtak a nagy eredményeket elértektől – fogalmazott.

Bachmann úgy véli, jelenleg az egyetem jó kapcsolatot ápol a helyi, regionális, országos döntéshozókkal. Viszont hiányzik az az operativitás, ami előrébb tudná vinni, pozitív lendületet adhatna a gazdasági környezetnek. Szerinte a helyi gazdasági élet szereplőinek kellene olyan ötletekkel, vállalkozásokkal előállni, melyek meglökhetik a baranyai gazdaság szekerét. A következő évek vezetésének ezen kell dolgoznia.

Névjegy
Bachmann Bálint 1970-ben született Pécsett. A Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett építész diplomát, a németországi Würzburgban építészmérnökit. 2006-ban építőművész DLA-t szerzett, 2008-ban habilitált. 2009-ben nevezték ki a kar dékánjának. Idén kitüntették a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is. Dolgozott Japánban és Németországban is, szakmai útjai során bejárta Amerikát, Oroszországot, Dél-Koreát is. 

Hirdetés