26 C
Pécs
vasárnap, július 21, 2024
KezdőlapHírzónaSzekulovicsot marasztalnák, a jövő ezekben a hetekben dőlhet el a PVSK-nál

Szekulovicsot marasztalnák, a jövő ezekben a hetekben dőlhet el a PVSK-nál

A PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapatának vezetősége eltökélt abban, hogy jövőre ismét az A csoportot célozza meg a gárda, azonban sok múlik azon, hogy az eddig a csapat mellett kitartó támogatók továbbra is maradnak-e a Panthers mellett.

Bár nyilván sokakat letaglózott a PVSK-nál a B csoportos döntő végeredménye – az NKA nyerte meg a finálét vasárnap, és jutott fel az élvonalba –, olyan nagyon sok időt nem töltöttek a vezetők a sebek nyalogatásával. A klub mai beszámolójából ugyanis kiderült, hogy már pünkösd hétfő óta zajlanak az egyeztetések a háttérben a szponzorokkal. Ami persze érthető is, hiszen a támogatókon múlik elsősorban, hogy a következő szezonban, szezonokban milyen célokért szállhat majd harcba a Panthers.

A klub részéről most a férfikosarasok tulajdonosainak képviselőjeként Máté János szólalt meg. A jelenleg a PSN Zrt.-t vezető Máté múltja persze nyitott könyv a város kosárlabda iránt elkötelezett lakói előtt, hiszen ő volt az, aki a 90-es évek közepén, végén újjáélesztette a PVSK-nál a férfi szakosztályt, majd vezette is azt hosszú időn keresztül.

– Ezen a héten elkezdtünk egy egyeztetést a PVSK-Veolia valamennyi szponzorával, támogatójával, hiszen mielőtt bármiben döntünk, fel kell mérni, hogy mennyi töltény van még a tárban – nyilatkozta Máté János a PVSK honlapján. – Azt nyugodt szívvel tudom mondani, hogy a vezetőség elkötelezett az élvonalba jutás mellett, mint cél.

Ezzel együtt azért még nincs kőbe vésve, hogy ilyen tervekkel is vág majd neki a gárda a következő szezonnak, de a klubnál közben minden eshetőségre felkészülve több forgatókönyvet is kidolgoztak már. Három terv van jelenleg az asztalon. Az egyik szerin következő szezonnak, hasonlóan erős kerettel, a feljutást megcélozva vágnak neki – ez az A terv. A másik elképzelésben a keretet felfrissítik, a mostani mag egy részét megtartva persze, de „csak” az első háromba jutást határozzák meg elvárásként, míg a harmadik opció az lenne, hogy egy teljesen megfiatalított csapattal vágnak neki az új szezonnak, és egy több éven át tartó építkezés végén célozzák majd meg ismét az élvonalba kerülést.
A klubhonlap azt írja, elsősorban a szponzorokkal folytatott tárgyalások eredménye határoz majd arról, melyik irányban mennek tovább – magyarán pénzfüggő, hogy mi tud vállalni jövőre a PVSK. Azt ugyanakkor hozzáteszik, hogy jól haladnak az egyeztetések, és van ok a bizakodásra.

Így persze arról még nem lehet tudni semmit, hogyan fog kinézni a Panthers jövő évi kerete, az edző kapcsán azonban már most tett említést a PVSK. Azt írja ugyanis az egyesület, hogy a három terv, a három út közül bármelyiken is indulnak el, nagyon szeretnék, hogy a PVSK felnőtt csapatának vezetőedzőjét jövőre is Szrecsko Szekulovicnak hívnák. A most lejáró szerződésű szerb szakemberrel már beszéltek is az esetleges közös folytatásról, és Máté János azt mondta, az edző nyitottnak mutatkozott arra, hogy a következő szezont is a PVSK-ban kezdje.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő