Hirdetés

Újabb szakaszokkal folytatódnak az állami víziközmű-fejlesztési munkák Kertvárosban. Ezúttal a Megyeri úton, a Pláza-csomópontban alakítják ki az új szennyvízvezeték nyomvonalát. A vásártér felől, valamint a Nagy Imre út felől érkező csőszakaszok ebben a csomópontban találkoznak majd a tavasszal.

Ahogy az a Biokom NKft. közleményéből kiderül, a mintegy 8,17 milliárd forintos állami víziközmű-fejlesztés több baranyai települést érint, a projekt befejezése pedig októberre várható. Pécsen a munkálatok az Északmegyer dűlőben két nyomvonalon, valamint a Megyeri út – Nagy Imre út útszakaszon zajlanak. Utóbbi helyszínen a legnehezebb szakaszához ér a beruházás.

A vásártéren a vezetéképítés a befejezéséhez közeledik. A nyomvonal a parkolón keresztül a Móra Ferenc utca és a Megyeri út csomóponton áthaladva vezet déli irányba, ezért március 4-én, hétfőtől a Móra Ferenc utcából a Megyeri útra, északi irányba kanyarodó sávot lezárják. A 3,5 tonna alatti járművek a vásártér déli oldalán lévő parkolón keresztül juthatnak ki a Megyeri útra. A csomópontban a többi irányba az átjárás biztosított.

Március 11-én, hétfőtől a vezetéképítés már a forgalmas kereszteződést is érinti, amikor az észak-déli és a kelet-nyugati irányú átjárás lehetősége 8 hétig megszűnik. Kertváros irányából a Móra Ferenc utcába be lehet majd kanyarodni, így a parkolón keresztül, északi irányba tovább haladhatnak a 3,5 tonna alatti járművek.

A csomópont északi ágáról (a Megyeri útról) viszont a Vásártér utcába lehet csak továbbhaladni. A Vásártér utcából észak felé és déli irányba is közlekedhetünk a Megyeri útra.

A Móra Ferenc utcán nyugati irányba tehát a 3,5 tonna összsúly feletti járművek nem tudnak áthaladni. Az utcába a Táncsics Mihály utca felől (ahol ezt sárga hátterű, nagyalakú táblák jelzik) csak a célforgalom hajthat be a 3,5 tonna feletti járművek esetén.

A Pláza-csomópont forgalomkorlátozása március 11-től 25-éig

A 30Y jelzésű járatok útvonala Kertvárosból a Főpályaudvar – Klinikák irányába nem változik. A Klinikáktól Kertváros irányába a Körber Hungária megálló után a Lőtér utca – Keszüi út útvonalon közlekedik.

Kimaradó megálló: Vásártér, Nagy Imre út.

A terelőúton megálló: Bogár utca.

Az 1-es és az 55-ös járatok Uránváros, illetve a Klinikák irányába a Várkonyi Nándor utca megálló után az 57-es úton keresztül közlekednek a Vásártér megálló felé, ezért kimaradnak a Lahti utca és a Bogár utca elnevezésű megállók. Kertváros irányába a jelenlegi útvonalhoz képest nem marad ki megálló, de az autóbuszok az EXPO Center után a Füzes dűlő – 57-es út – Vásártér utca útvonalon közlekednek a Vásártér megállóhoz.

Az 1-es, a 30Y és 55-ös jelzésű autóbuszok útvonala 2024. március 11-től március 25-éig

Március 25-én, hétfőtől az eddigieken túl a pláza-csomópont délnyugati (pláza felőli) oldalán a kanyarodósávot is lezárják. Egyetemváros és Kertváros között a Megyeri út – Vásártér utca – 57-es számú elkerülő úton közlekedhetünk mindkét irányba. Kertvárosból Egyetemváros irányába a Keszüi út – Megyeri út – Móra Ferenc utca – Móra Ferenc utca parkoló – Megyeri út – Tüzér utca útvonalon is lehetséges az eljutás.

A Pláza csomópont forgalomkorlátozása 2024. március 25-étől

A 30Y jelzésű járatok a március 11-én bevezetett terelés alapján közlekednek.

Az 1-es és az 55-ös járatok Kertváros irányába a Megyeri úti Aldi mellett kialakított ideiglenes megállóban állnak meg, majd a Vásártér utca – 57-es út útvonalon közlekednek a Lahti utcai megállóig. A Krisztina tértől az útvonal a Várkonyi Nándor utcáig változatlan.

Uránváros, illetve a Klinikák irányába a Várkonyi Nándor utca megálló után továbbra is az 57-es úton keresztül közlekednek a Vásártér megálló felé, ezért kimaradnak a Lahti utca és a Bogár utca elnevezésű megállók.

Az 1-es, a 30Y és 55-ös jelzésű autóbuszok útvonala 2024. március 25-étől

Az egész várost érintő útfelújításokkal és lezárásokkal kapcsolatban az erre a célra létrehozott városi weboldalon található részletes tájékoztató: pecsiutfelujitasok.hu

A városüzemeltetési társaság kéri a pécsieket, hogy a kivitelezési munkálatok idején körültekintően és fokozott türelemmel közlekedjenek.

Hirdetés