12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálAdakoznál? Mutatjuk, hogyan segíthetsz!

Adakoznál? Mutatjuk, hogyan segíthetsz!

Sokan egyetéretenek velünk, ha azt mondjuk, a világ legjobb dolga örömet szerezni és ajándékot adni. Főként ha olyanoknak csalunk mosolyt az arcára, akiket egyébként nem sok boldogság ér életük során: beteg, elesett, rászoruló gyerekekre és felnőttekre gondolunk itt. Karácsony közeledtével a jótékonysági akciók minden évben megsokszorozódnak, mutatunk néhányat a teljesség igénye nélkül.   

Pécsett december 8-án jótékonysági autós találkozót szerveznek, melynek kedvezményezettjei a pécsi gyermekkórház és az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ. A szervezők tárgyi adományokat, főként csokoládét várnak majd délután 16 és 20 óra között a volt Fema-parkolóban.

– Régebben is szerveztem autós találkozókat, amit nagyon szeretek; de mára már inkább csak a karácsonyi időszakban, jótékony céllal vágok bele. Meg szeretném mutatni, hogy az autóimádóknak is van szíve, nem csak gyorsulgatni járnak össze. Az összefogáson van a hangsúly, bárki részt vehet a gyűjtésen, és természetesen nem csak autóval – mondta lapunknak Orgyán Szabolcs szervező. Hozzátette, a 4 órás időszak alatt bárki beállhat az egyébként magánparkolóként működő helyszínre. Az adományokat egy sátor alatt gyűjtik majd.

Tavaly kezdte a mostani autós csapat a jótékonykodást, akkor is szép számmal gyűltek össze adományok

Korábban írtunk róla, hogy különböző cipősdoboz-akciókhoz is csatlakozhatnak az adakozni vágyók, többek között a Baptista Szeretetszolgálat; valamint a Csorba Győző Könyvtár és a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a Kémes az Ormánságért Egyesülettel összefogva gyűjti a dobozokat a rászorulóknak. A PMFC és a HR-Rent Kozármisleny szintén jótékonysági akciót hirdet, mellyel nehéz sorsú gyerekek karácsonyát teszik majd szebbé.

Mindemellett harmadik éve rendezik meg azt a rendhagyó jótékonysági akciót, melynek keretén belül a Pécsi Állatkert a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülettel összefogva csal mosolyt a rászoruló pécsi gyermekek arcára. Az állatkertbe vitt adományokat az intézmény akciós, igencsak olcsó állatkerti belépőjeggyel honorálja. 

Az ünnepre készülve a Pécsi Balett is adománygyűjtést szervez a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ neveltjei számára. A gyerekeknek leginkább játékokra, színes ceruzákra, filctollakra, gyurmákra és egyéb – kreativitást és művészeti fejlesztést segítő – eszközökre lenne szükségük. Várják az új, valamint megunt, de jó állapotú játékokat is, hiszen ez egy rászoruló gyermek számára igazi ajándék lehet.

Jótékonysági futást szervet Máriagyűdön a Czukor Borsó kávézó csapata, méghozzá nem is akárhogyan: a résztvevők karácsonyi csúnya pulcsiban fogják teljesíteni a távot. A nevezési díj 500 forint lesz, melyet teljes egészében a Máriagyűdi Közösségi Háznak adnak át, akik ezt azoknak a gyerekeknek, családoknak juttatják el, akiknek segítség nélkül nehezen valósulhat meg a nyugodt, gondtalan ünnep.

Te is tudsz további gyűjtésekről?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő