Andricz Bertold: „az életemet a pécsi állatkertnek szenteltem”

1991-ben került először kapcsolatba a zooval, akkor a Munkácsy Mihály utcai akvárium-terráriumban kezdett. 1998 nyara óta pedig teljes állásban dolgozik a Mecseken helyet kapó állatkertben a március 1-től az igazgatói székbe ülő Andricz Bertold. Gondozóként kezdte, majd végigjárta a ranglétrát: csoportvezetőből lett szakmai vezető, majd az elmúlt öt évben szakmai igazgatóhelyettesi státuszban munkálkodott. Új kinevezése kapcsán jövőbeli terveiről kérdeztük az ügyvezetőt.

– Nagy változások zajlanak az állatkertben, hogy néz ki most a struktúra?

– Az utóbbi években nagy volt nálunk a fluktuáció, nagyon fontos, megbízható emberek is elmentek tőlünk. Az ő pótlásuk elég nehézkes. Sajnos most nem csak az előző igazgató, Siptár Dávid távozása, de a gyűjteményi és nevelési vezetőnk felmondása is nehezíti a járvány miatt egyébként sem könnyű helyzetet, mikor gyakorlatilag a túlélés a cél. Jelenleg én vagyok az állatkert legrégebbi, habár nem a legidősebb munkatársa. Most a korábbi feladataim mellett látom el az ügyvezetői posztot, vagyis két munkakört töltök be. Varga Tamás kollégámat pedig kineveztem Pap Zsuzsanna helyére gyűjteményi és nevelési vezetőnek. Az újranyitásig, melynek a dátumát nem is sejtjük, próbálunk gazdaságilag stabil működést folytatni, ami nem könnyű. Amíg zárva tartunk, jó lenne fejlesztési munkákat megejteni, de ezt most nem merjük vállalni a bizonytalanság miatt – fejtette ki Andricz Bertold.

Hozzátette:

„Mindig lojális voltam a zoohoz, a legnehezebb időszakokban sem jutott eszembe, hogy munkahelyet váltsak. Az állatkert az életem, még táppénzen sem voltam soha, egy napig sem.”

– Nagy siker, de hatalmas felelősséggel is jár az új pozíció…

– Igen. Örülök, mert rengetegen támogattak és végül nekem szavazták meg a szakmai pályázatom alapján a bizalmat. De persze szeretnék megfelelni azoknak az elvárásoknak is, melyeket többek között az engem kinevezők támasztanak elém. Semmiképp sem szeretnék csalódást okozni. Mindemellett abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a cégnek a működését, a korlátait, de a lehetőségeket is ismerem.

Az új igazgató imádja az állatkert minden lakóját, gondozásukból is jócskán kiveszi a részét 

– Mennyire követi majd az elődök példáját?

– Mióta itt dolgozom az állatkertnek összesen 8 igazgatója volt, mindegyiküktől rengeteget tanultam, habár más-más elvek szerint vezették az intézményt. A jó ötleteket szeretném én is átvenni. Siptár Dávidról, az elődömről egyébként csak jókat tudok mondani, főként a dinamizmusával, innovatív gondolkodásával, valamint a szolgáltatási-fejlesztési területen a marketingtevékenységének köszönhetően elért eredményeivel emelkedett ki a többiek közül. Rá abszolút példaképként tekintek, szeretném folytatni a tevékenységét – mondta el az új igazgató.

– Mik a tervei a jövőben? 

– Az elmúlt években a pécsi állatkert hatalmas eredményeket ért el, például az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagja lett, ami óriási elismerés és emellett nagy felelősség is, hiszen a szakmai szervezet komoly feltételeket – például állatjólét, fajmegmentés, oktatás, környezettudatos nevelés szempontjából – fogalmaz meg az együttműködő csatlakozók felé, amiknek ezután is meg kell felelnie a zoonak.

Az igazgatói pályázatom tulajdonképpen egy három részre bontott munkaterv volt, rövid távú, közép- és hosszú távú fejlesztési elképzeléseket vázoltam benne. Persze az első kategóriából máris megvalósult jó pár. Ha össze kellene foglalnom, most a legfontosabb a nyitásig nagyon szigorú, fegyelmezett gazdálkodás, takarékos üzemelés. Ezzel sajnos az is együtt jár, hogy a közeljövőben valószínűleg csak kisebb fejlesztéseket tudunk majd véghez vinni. Természetesen ettől függetlenül lesz új attrakciónk, hiszen a már Pécsett lévő sörényes hangyászokat mindenképp bemutatjuk majd a látogatóknak. A zoopedagógiai programunk országos szinten talán a legjobb, ezt mindenképpen szeretnénk folytatni. Mindemellett számomra az egyik legfontosabb az átlátható működés, ehhez fogom tartani magam ezentúl is.

Lapunknak azt is elárulta, nagy álmai közé tartozik, hogy a jobb időket megélt pécsi vidámpark területét is beépítse, ezzel bővítve a zoot. Ha a fejlesztés sikerül, akár olyan nagyobb állatok is Pécsre kerülhetnek, mint elefántok, orrszarvúk, zsiráfok.

Két hangyász érkezett a pécsi zooba, amint újra kinyithat az állatkert, mindenki megcsodálhatja őket

Hirdetés