Az összes baranyai képviselővel aláíratná a megszorítások elleni tiltakozást az LMP-s politikus

Keresztes László Lóránt

Nagy összegben senki se fogadjon arra, hogy a fideszes képviselők is alá fogják írni.

“Felkérünk minden Baranya megyei országgyűlési képviselőt, pártállástól függetlenül, hogy Pécs-Baranya érdekeit szem előtt tartva egy közös nyílt levélben forduljunk a miniszterelnökhöz, amiben kérjük a várost és a megyét érintő megszorítások visszavonását” – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője.

A politikus szerint a megye eleve nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, amit csak fokozni fognak a kormány döntései. Utóbbiak “veszélyeztetik az egyetemet, a helyi közösségi közlekedést és a megye vasúti közlekedésének biztosítását egyaránt” – írja a politikus.

Keresztes itt a pécsi egyetemet érintő idei, várhatóan 1,9 milliárdos központi elvonásra, a közösségi közlekedés finanszírozásának átalakítására, a településektől idén és jövőre is elvont gépjárműadóra, a Villány–Mohács vasútvonalon történt járatritkításra, és a Godisa–Komló vonalon megszűnő személyszállításra gondol. Facebook-posztjában legalábbis ezeket a konkrét példákat említi.

https://www.facebook.com/Keresztes.Laszlo.Lorant/photos/a.135501189953866/1402904163213556/?type=3&theater

“Annak érdekében, hogy Pécs-Baranya a megszorítások és elvonások helyett végre fejlődő pályára állhasson, szükség van a megye képviselőinek együttműködésére, hogy érvényre juttassuk akaratunkat a kormánnyal szemben” – áll a közleményben.

Keresztes a Facebook-posztban azt írja, az összes baranyai képviselőt arra fogja kérni, írják alá a nyílt levelet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés