Hoppál Péter: „nevezhetőek-e a pécsi ellenzék résztvevői maffiapártoknak?”

A Magyar Nemzetben a minap megjelent, a DK pécsi szervezetének ülésén készült hangfelvétel kapcsán tartott sajtótájékoztatót Hoppál Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője. Mint közölte, megdöbbentőnek tartják a Demokratikus Koalíció pécsi taggyűléséről az országos napilapban nyilvánosságra került információkat.

– Gyurcsány Ferenc pártjának nézeteiről nagyon sok elképzelésünk és szomorú tapasztalatunk volt, de a most napvilágot látott nézeteik és véleménynyilvánításaik minden képzeletünket felülmúlták – fogalmazott Hoppál Péter. A képviselő közölte, egészen elképesztő megnyilvánulásokat engedtek meg maguknak a bevándorláspárti ellenzéki párt tagjai a cikk szerint.

Hoppál Péter több részt is idézett a Magyar Nemzet cikkéből. Mint idézte, saját polgármesterjelöltjükről az hangzott el a DK ülésén: „nagyon gyorsan akar előre menni, még annak árán is, hogy a Mellár Tamást kigolyózza”.

Az LMP-s képviselőről az hangzott el a DK ülésén: „Ilyen elvont ember, gyakorlatilag nem találta meg a folyosón a villanyt.” Hoppál Péter idézte, a DK-s Kunszt Márta a cikk szerint azt mondta: „Ha én a momentumosokkal elkezdek politikai dolgokról beszélni, két perc alatt összeveszünk, de a szocialistákkal is” – ennek kapcsán Hoppál Péter képviselő utalt rá, Kunszt Márta korábban MSZP-tag és szocialista alpolgármester is volt.

Idézte azt is, hogy saját párttársaikra és jelöltjeikre milyen jelzőket használtak a DK-sok: „ez teljesen kész van”, illetve „kicsit tintás, esténként iszogat”.

– Ám azt gondolom, még ezeket is felülmúlja a saját pártjuk működésével és kampányfinanszírozásával kapcsolatos kijelentéseiknek tartalma – fogalmazott Hoppál Péter annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet cikke szerint a helyi szervezetnek egy olyan, MSZP-sekkel és DK-val rendkívül közeli kapcsolatot ápoló vállalkozó adott pénzt, aki a cikk szerint „pirosozással” szerzett pénzt vásárokon, egyes párttagok az ülésen az illetőt bűnözőnek nevezték. Hoppál Péter utalt rá, Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédében azt mondta, jobb, ha nem is tudják a párttagok, milyen forrásból működik a párt.

Hoppál Péter hangsúlyozta, Kunszt Márta, a pécsi DK elnöke előző nap egy tévényilatkozatban elismerte, hogy valós a felvétel.

– Ezzel azt is beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket – mondta Hoppál Péter. – Kérdezem Kunszt Mártától: a tagtársai által bűnözőnek nevezett támogató okán a mai naptól nevezhetőek-e a pécsi ellenzék résztvevői maffiapártoknak?

Hoppál Péter ugyancsak felvetette, a 4 milliós kampánytámogatást Kunszt Márta tiltott kampányfinanszírozásnak tekinti-e?

A fideszes képviselő azt a kérdést is feltette: egyetért-e Kunszt Márta, hogy párttársai megbízhatatlannak ítélik saját jelöltjüket csak azért, mert roma származású? Ennek kapcsán szintén idézett a Magyar Nemzet cikkéből, amely szerint a DK ülésén ez hangzott el: „Ugyanaz lesz, mint a másik roma gyerekkel. Megbízhatatlan.”

Hoppál Péter a keddi sajtótájékoztatón megemlítette azokat az ügyeket is, amelyek a korábbi városvezetés idején történtek, megemlítve a horribilis költségű átalánydíjas síkosságmentesítést, a város eladósítását, a parkolási rendszer ügyeit, de arra is felhívta a figyelmet, a baloldali vezetők ekkor jutalmakat vettek fel, megesett, hogy egy nap kétszer.

– Világossá kell tennünk a pécsi polgárok előtt, hogy ez a szél által összefújt ellenzéki összefogás, amely a civilek mögé állva akarja magát bemutatni a pécsiek előtt az önkormányzati választáson, hazudik a pécsieknek – mondta Hoppál Péter. A képviselő azt mondta, a bevándorláspárti baloldal és a hozzájuk csapódott szövetséges pártok összefogása maga előtt tolja Péterffy Attilát polgármesterjelöltként, akihez szintén kérdést intézett. Hoppál Péter azt mondta, szeretné megtudni a polgármesterjelölttől, hogy ha ilyen kampányfinanszírozás zajlik, ha így vélekednek egymásról, ha ilyen ideológiát vallanak a romákról, akkor továbbra is felvállalja-e a velük való együttműködést.

– Kérem, hogy mind Kunszt Márta, mind Péterffy Attila rövid időn belül adjon választ ezekre a súlyos kérdésekre – zárta Hoppál Péter a sajtótájékoztatót.

 

Hirdetés