Idén is telt ház volt: 200 gyermek táborozhatott az állatkertben a nyáron

A nyári táborokat általában a családok minden tagja várja, a gyerekek nyilván a szuper programok miatt, szüleik pedig ilyenkor nyugodtabb körülmények között tudnak saját feladataikra vagy a jól megérdemelt pihenésre koncentrálni. Pécsett kétség kívül az egyik legnépszerűbb táborhelyszín az állatkert, a helyek sok éve rekordgyorsasággal telnek be. Nem volt ez idén sem másként. 

Nemes Viktória zoopedagógus számolt be lapunknak az idei állatkerti táborokról. Mint azt elmondta, 8 héten át tartottak a turnusok, melyek csupán néhány hét alatt beteltek.

– A szervezők igyekeztek színes, változatos programot összeállítani, úgy, hogy a klasszikus elemek is megmaradjanak. A résztvevők bizonyos lakóinkkal, mint például a kengurukkal, a vörös pandákkal, a gyűrűsfarkú makikkal, az alpakákkal és lámákkal, egy-két kígyóval és a nagy marákkal testközelből ismerkedhettek meg, gondozóink felügyelete mellett részt vehettek állatok ellátásában, kifutók rendben tartásában, környezetgazdagítást is végeztek egyes fajoknál. Idén új elemként került be a méhészkedés témaköre, a csíkos kis beporzók titkos világába is betekinthettek a táborozók. Emellett megismerhették, miként dolgoznak és tanulnak a rendőrkutyák. A hét fáradalmait végül egy kis extrém parkos lazítás alatt pihenhették ki a gyerekek – tudtuk meg Nemes Viktóriától.

Néhány fényképet is kaptunk a zootól, melyek hűen tükrözik a hangulatot:

Képek forrása: Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft.


Kalandozzunk a pécsi zooban az állatkertek éjszakáján!

Hirdetés