Hirdetés

Folytatódott a kaspós fák telepítése a Kórház tér irányába.

Nemrég írtuk meg, hogy ahol a közművek miatt hagyományos módon nem ültethető facsemete, ott a Biokom Nkft. munkatársai úgynevezett planténerekbe ültetett fákat helyeznek ki. Jó példák erre a Rákóczi úton, a Konzum Áruháznál található kaspós tatárjuharok.

A napokban ezzel a módszerrel folytatódott a fatelepítés a Rákóczi úton, egészen a Kórház tér irányába.

A városüzemeltetési cég Facebook-bejegyzése szerint tatárjuharok már szépen terebélyesednek, a fák pedig néhány éven belül esernyő alakú lombkoronát fognak növeszteni, aminek köszönhetően nem lesz már szükség a buszmegállóban kihelyezett napvitorlára, és nemcsak a buszmegállóban, hanem az érintett járdaszakon is árnyékot fognak biztosítani.

A Biokom NKft. ezért is döntött úgy, hogy a Rákóczi úton folytatja az óriáskaspós növények kihelyezését:

  • A Konzum Áruház melletti buszmegállóba egy újabb tatárjuhar került ki.
  • Az út másik oldalán 3 oszlopos gyertyán díszíti az utat.
  • A Rákóczi út – Jókai út sarkánál 4 lepényfával lehet találkozni.
  • A Pécsi Ítélőtábla előtti buszmegállóban szintén lepényfák teszik színesebbé a járdaszakaszt.

https://www.facebook.com/biokom/posts/pfbid02rFNrJ1sh6eRQRG3CYACtA5SH9k3JCAWPFBsEhkGxndDbBwiTC9StzdLDmavFmL2ul?__cft__[0]=AZWBF4wo3adgAh9dWY7FgIQXuQo97MVpWFfhlLamdPk_j71dBUYaKfq-hrKAcEunRSpm3XSE1RHkd7sp6unhE4ZQ6XsrZo9y52EYon7brhRwIsJfw_z_oyacUuLe2WoJ6AXRajdzyre1Hl4ULVgsP5XDxpEfBIf0cn4VC3lfBJfTnJeiJmPAIXTWM0f39eQEV58&__tn__=%2CO%2CP-R

 

Korábban írtuk: 

https://www.pecsma.hu/top/kozel-ketezer-fat-ultettek-pecsen-az-elmult-3-evben/?highlight=fa

Hirdetés