Ingyenes rákszűréseket végeznek a Széchenyi téren

A rákszűrés helyszíneként szolgáló szűrőbusz május 18-án érkezik, a szűrések pedig 10 órakor kezdődnek a Széchenyi téren és délután 4 óráig lehet részt venni a vizsgálatokon. Előzetes regisztráció nem szükséges, az eddigi helyszínek tapasztalatai azt mutatják, hogy néhány perces várakozás után sorra lehet kerülni.

hirdetés

Számos daganat ellen küzdhetünk hatékonyan szűrővizsgálatokkal, hiszen a korai felismerés és diagnózis a gyógyulás esélyeit jelentősen fokozza. A szűréssel a még tüneteket, panaszokat nem okozó, tehát igen korai stádiumban lévő daganatokat, illetve sok esetben a daganatmegelőző állapotokat lehet felismerni, magyarázta lapunknak a szűrőbusz érkezése kapcsán dr. Kiss István, a PTE-ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet igazgatója.

A buszos szűrést „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány, Magyarország első daganatellenes alapítványa szervezi, együttműködve a PTE-vel, illetve Pécs önkormányzatával.

Milyen daganatokat szűrnek az ingyenes vizsgálaton?

A Pécsre érkező szűrőbuszban két daganat szűrése történik majd. Az egyik a bőrdaganatoké, amelyet természetesen bőrgyógyász végez. A melanomák (festékes bőrdaganatok) szűrővizsgálata különösen ebben az időszakban ajánlott, még a nyári napsütéses hónapok előtt. A vizsgálat főként azok számára fontos, akiknek anyajegyeik vannak, mivel a melanoma gyakran ezek rosszindulatú elfajulásából alakul ki.

– A bőrgyógyász mellett egy fogorvos is érkezik a szűrőbusszal, aki a szájüregi daganatok szűrését végzi, az ezek által okozott halálozások terén Magyarország ugyanis sajnos igen kedvezőtlen helyzetben van, így rendkívül fontos a kivizsgálásuk. A kockázati tényezők kiiktatása mellett, mint a dohányzás, az alkohol, a rossz szájhigiénia és a HPV-fertőzöttség, csakis a szájüregi szűrővizsgálattal küzdhetünk hatékonyan e daganatok ellen. A vizsgálat a szájüregben lévő esetleges korai stádiumú daganatokat, daganatmegelőző állapotokat igyekszik megtalálni – mondta Kiss István.

Mire kell számítani annak, aki részt venne a kivizsgáláson? 

Egyik szűrővizsgálat sem fájdalmas vagy kellemetlen a szakember szerint, mivel alapvetően az érintett terület megtekintését jelenti. A bőrgyógyász például a kérdéses anyajegyeket egy erre a célra készült kézi nagyítókészülékkel, az úgynevezett dermatoszkóppal vizsgálja meg alaposabban.

– A két daganatszűrés mellett harmadik lehetőségként testösszetétel-mérés és táplálkozási tanácsadás is lesz. A szív- és érrendszeri betegségekkel ellentétben kevesen tudják, hogy a túlsúly és az elhízás jó néhány daganatnak is fontos kockázati tényezője. A szűrőbuszban a testtömegindexen kívül a test összetételére, például zsírszázalékra, izomtömegre, csonttömegre, a zsírok eloszlására vonatkozóan is információt kapnak a résztvevők. A mérések eredményét Wolher Veronika dietetikus segíti értelmezni, aki az esetlegesen szükséges változások érdekében táplálkozási tanácsokat is ad az érdeklődőknek. Így nemcsak a daganatok, hanem sok más betegség kockázata is számottevően csökkenthető – hívta fel a figyelmet Kiss István.

Mindezeket kiegészíti még egy ételkóstoló is, a „Főzz velünk, reformul!” mottó keretében, amelyet Jenei Tamás séf tart, aki Magyarország első daganatellenes alapítványnak gasztrovideó-sorozatát készíti. Itt mindenki megtapasztalhatja, hogy a reformkonyha, az egészséges ételek milyen hihetetlenül finomak is lehetnek.

A szervezők az egészség jegyében Béres-cseppeket adnak ajándékba a szűrésen részt vevőknek, illetve további információkat az egészséges életmódra, és a daganatellenes alapítvány programjaira vonatkozóan.

Korábbi cikkünket a szűrővizsgálatok fontosságáról IDE kattintva olvashatják. 

Hirdetés