KÉPEK és VIDEÓ: ilyen az 56. Mecsek Rallye második napja

Folytatódik hazánk legnagyobb hagyománnyal bíró autóversenye. Ezúttal sem hagytuk ki, hogy megnézzük a szombati Árpádtető–Abaliget közötti első gyorsasági szakaszon száguldókat – de persze később is megéri csatlakozni. Mutatjuk kedvcsinálóként képeken és videón, miért!

Az esti vihar szerencsére nem okozott visszafordíthatatlan károkat, így semmi sem szabott gátat annak, hogy szombaton az eredeti tervek szerint folytatódjon az 56. Mecsek Rallye programja. A szervizparkban tegnap lebontott sátrakat újraépítették a csapatok az Expo Centernél, a szervezők pedig egész éjjel takarították a pályákat, hogy kora reggelre járhatóvá tegyék a gyorsasági szakaszokat a mezőny számára – számoltak be róla az esemény hivatalos oldalán.

Az 56. Mecsek Rallye-n idén összesen 161 kilométernyi pályán, 12 gyorsasági szakaszon méri össze tudását az EB és az ORB mezőnye, a szombati versenynapon három-három különböző szakasz várja a versenyzőket, melyeket két-két alkalommal teljesítenek.

Mi a közel húsz (19,4) kilométeres Árpádtető–Abaliget szakaszt bejáró mezőnyt néztük meg a Remeterétnél. „Hazai pályán” szurkolhattunk az egykori legendás raliversenyző, Ranga László fiának, Péternek, illetve újocként szállt versenybe a pécsi egyetemista, Tóth-Gili Tamás is, aki számára egyébként szintén nem idegen a rali világa, hiszen édesapja, Tóth-Gili Ferenc a magyar rali egyik legendája, a 90-es években az élmezőnyben versenyzett.

Idén is volt, aki az élmény/látványautózásra helyezte a hangsúlyt, itt volt például Citroёn C3 WRC-jével az idestova 30 éve versenyző, többszörös bajnok, közönségkedvenc Bútor Róbert is.

A helyszínen uralkodó remek hangulatban most sem csalódtunk, rengetegen voltak kíváncsiak a szerpentineken elsuhanó versenyzőkre és gépeikre.

Ezen kívül a rajongókra vár még néhány gyorsasági szakasz kora délutánig (Árpádtető–Abaliget, Mecsekpölöske elág–Alsómocsolád és Hetvehely–Golgota második szakasz), illetve nyitva az Expo Centerben és a Pécs Plazánál lévő szervizpark is, ahol közelebbről lehet megtekinteni a járműveket, és ki lehet próbálni autószimulátort és egy izgalmas VR-szemüveges játékot is.

Délután, 15.30-kor pedig a Széchenyi téri célceremóniával zárul az idei Mecsek Rallye, ahol a versenyzőket és a győzteseket köszönthetjük, és meghallgathatjuk élménybeszámolóikat.

A részletes programot itt lehet megnézni.
A versenyeredmények pedig ide kattintva tekinthetők meg.

Hirdetés