Hirdetés

A múzeumi világnap ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977-es májusi moszkvai konferenciáján határozták el, első alkalommal 1978-ban tartották meg. Azóta már több mint száz ország közel 30 ezer intézménye vesz részt a minden év május 18-án megrendezett eseményen. Az ünnep célja, hogy ezen a napon nagyobb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé – ezért mi is készültünk olvasóinknak, méghozzá egy kis pécsi kiállításajánlóval.

Csontváry múzeum

Pécsre érkezett Párizs: a híres francia mester, Henri de Toulouse-Lautrec világába nyerhetnek betekintést a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott száz alkotás által a művészetrajongók a Csontváry Múzeumban – mely tehát természetesen nem maradt üresen a Csontváry-képek budapesti vendégeskedése idejére.

Megismerhetjük a párizsi éjszakák jellegzetes alakjait és „sztárjait” a 19. század végi szórakoztatóipar legfontosabb helyein, a zenés kávéházakban, a táncos mulatókban, kabarékban. Megcsodálhatjuk Toulouse-Lautrec plakátjait, színpadi- és nézőtéri jeleneteit, valamint a bordélyházak világának intim pillanatait szokatlan együttérzéssel ábrázoló műveit.

Egy kis kedvcsináló, mely örökbecsű műveket láthatjuk élőben!

Modern Magyar Képtár

Még mindig megtekinthető (egészen a hónap végéig) a pécsi festő-grafikus Lantos Ferenc (1929–2014) Képletek és kalandozások címet viselő kiállítása, mely a művész nemzetközileg jelentős életművét, különböző korszakainak formai és ábrázolástechnikai gazdagságát, variációs sokféleségét mutatja be.

Lantos több mint 150 művét tekinthetjük meg a Modern Magyar Képtárban.

Beharangozó! Május 25-én 17 órakor nyílik meg a képtárban A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben (1916–1936) című kiállítás, mely 15, a hazai modernizmus első női képviselőinek izgalmas munkáit mutatja be.

Múzeum Galéria

A PTE Műszaki és Informatikai Kar és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézet hallgatóinak munkáiból nyílt tavasszal tárlat Pécsen, mely az Op Art Akadémia építészeti anyagát mutatja be.

Az Op arch kiállításon a fény téralkotó hatásával kísérletező installációk, Vasarely motívumaira épülő térplasztika, a Vasarely múzeum egyelőre csak vágyott látogatóközpontjának ideáltervei, makettek, videóanyagok, a „színes város” gondolatának hagyományát bemutató tablók fogadják a látogatókat.

Igazi csemege, hogy az inspirációként szolgáló nemzetközi gyűjtemény néhány darabja, a kinetikus művészet világhírű alkotóinak munkái is helyet kaptak a kiállításban.

A kiállítás június 25-ig fogadja a látogatókat.

Néprajzi múzeum

A világnap alkalmából ma, május 18-án, csütörtökön a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya ingyenesen látogatható, ráadásul a népi kultúra iránt érdeklődő betérőket egy kis meglepetéssel fogadják: könyvvel ajándékozzák meg!

Pécsi Galériák

Minden a fényképekről szól városunkban, ugyanis még javában tart az április 21-én hagyományteremtő céllal megnyitott első Pécsi Fotótavasz. Három helyszínen – a Zsolnay-negyed udvarán, az m21 Galériában és a belvárosi Martyn Ferenc Galériában – csodálhatjuk meg a kiállításokat, a legjobb sajtófotóktól a fiatal tehetségeken át Szász János hagyatékáig.

A Janus Pannonius Múzeum további kiállításairól, nyitvatartásáról ide kattintva lehet tájékozódni.

Hirdetés