Hirdetés

A Pécsi Közösségi Alapítvány által idén is megszervezett Élő Adás rendkívül sikeres volt, hiszen a három támogatást kérő projekt összesen több mint 3,2 millió forintnyi felajánlást kapott, ami rekordnak számít a rendhagyó pécsi adományest történetében.

Idén ötödik alkalommal szervezte meg a Pécsi Közösségi Alapítvány az Élő Adás rendhagyó, újgenerációs adományestjét. A május 11-ei eseményen újfent megtelt a Reggeli érdeklődőkkel és adományozókkal egyaránt, a tavaly bevezetett megoldás pedig most is bevált, hiszen nem csupán helyben, személyesen lehetett felajánlásokat tenni, hanem az interneten keresztül is.

Az estet Tristyán László, a Pécsi Közösségi Alapítvány alapítótagja nyitotta, aki röviden bemutatta a helyi társadalom fejlesztésére vállalkozó szervezetet, majd Ferling József, az Élő Adás fővédnöke köszöntötte a közönséget.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén a Pécsi Down Alapítvány, a Tandem Színház és a „Van Élet A Gyermekotthon Után” voltak az Élő Adás kedvezményezettjei, akik a rendezvény kezdetén 6-6 percben mutathatták be tevékenységüket, majd szintén 6-6 percben válaszolhatták meg a nézők kérdéseit.

Ezután következett a „licit”, amelyet idén Rostás Gabriella és Köles Ferenc színművész vezetett le.

A kétkörös adományozás után a három pályázó összesen 3.200.000 forintot kapott (nem számítva a megannyi „természetbeni felajánlást”), ami rekordnak számít az Élő Adás történetében. Projektekre lebontva így fest az eredmény:

  • A Pécsi Down Alapítványnak 1.100.000 forintot adományoztak,
  • a Tandem Színháznak 750.000 forintot,
  • míg a „Van Élet A Gyermekotthon Után” számára 1.350.000 forint gyűlt össze.
Hirdetés