Hirdetés

A jövő héten megkezdődhet a beruházás előkészítése, márciusban pedig már át is adhatják a munkaterületet.

Ahogy arról korábban több alkalommal is beszámoltunk, a városvezetés „Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal” koncepciójának keretében teljesen újjászülethetnek a város felett húzódó népszerű park- és zöldterületek, a „mecseki élménylánc” fejlesztési terveiről pedig a pécsiek tavaly dönthettek. Van azonban a program akcióterületei között egy kivétel, amelyről korábban, már 2020-ban véleményt formáltak a városban élők. Ez a volt Misina étterem épületének felújítása.

Rá se fogunk ismerni

Ruzsa Csaba alpolgármester lapunknak felidézte, hogy a városvezetés által kezdeményezett Misina Ötletbörze online ötletpályázatára összesen 35 pályamű érkezett, a szakmai zsűri által kiválasztott öt nyertes pályamunka alapján pedig három szavazásra bocsátott koncepciótervet készítettek. A 20 ezer pécsit megmozgató szavazáson végig az „Aktív Misina” és a „Családi Misina” koncepciók versenyeztek fej-fej mellett, és mivel sokan kérték a városvezetést, hogy legyenek tekintettel a szoros eredményre (mindössze 25 szavazattal nyert az „Aktív Misina”), ezért a két koncepciótervet úgymond összegyúrták.

De hol tart most a projekt? Ahhoz, hogy a jövő héten meginduljon a kivitelezői egyeztetés a korábban lefuttatott közbeszerzés alapján – mondta Ruzsa Csaba – egy utolsó pont hiányzott. Az, hogy a városvezetés megkapja a projekt lebonyolításához szükséges 1,2 milliárdos vissza nem térítendő állami forrás biztosításáról szóló támogatási szerződést. Ez megtörtént február 21-én, a szerződés aláírására Péterffy Attila polgármester megkapta a felhatalmazást – folytatta az alpolgármester.

Ezt követően – pár kisebb egyeztetési kör után – a jövő héten megkezdődhet a beruházás előkészítése, a tervek szerint pedig márciusban átadhatják a munkaterületet és megtörténhetnek az első kapavágások.

A pécsiek döntése alapján tehát a hosszú éveken át leharcolt állapotban, üresen álló néhai vendéglő teljesen újjá fog születni. A háromszintes épület mellett helyet kap majd egy felnőtteknek szóló kültéri edzőrész, valamint egy játszótér is, a legfelső, nyitott szinten pedig a panorámában gyönyörködve kávézhatunk majd. A leginkább várt újdonság azonban minden bizonnyal a teraszról nyíló lombkoronasétány lesz.

Hirdetés