Hirdetés

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert a Centrum parkolójában.

A rendőrség honlapján megjelent hír szerint május 17-én dél körül arról érkezett a bejelentés, hogy Pécsett, a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját el is ütötte.

Mint írják, a rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd nagy hangoskodás közepette az egyik társaság lapátokkal, míg a másik fél egy macsétével fenyegetve próbált érvényt szerezni a maga igazának. Tettlegességre nem került sor, ám amikor a macsétés páros távozni kívánt, akkor egy, a másik csoporthoz tartozó férfi az autójával a járdára felhajtva, egyértelműen szándékosan, nagy lendülettel, fékezés nélkül elütötte őket. Ezután a sérültek felálltak, és folytatták a vitát, közben pedig az autós férfi megfordult, és a járdára hajtva megpróbálta ismét elütni az apa-fia párost, azonban azok elugrottak a jármű elől. A sofőr ezután a parkolóba hajtott, megállt, majd átült az anyósülésre, a vezető oldalra pedig beszállt az egyik társa, és elhajtottak. Ezután a társaság fennmaradó része is elmenekült a helyszínről, az elgázolt férfiakat a mentők kórházba szállították.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, és rövid időn belül a Rákóczi úton elfogták az autóval menekülő párost, majd előállították őket a rendőr-főkapitányságra, és megkezdték kihallgatásukat.

A társaság többi, szökésben lévő tagjait is hamar azonosítani tudták a nyomozók, és a délután folyamán a Hungária úti lakásukon el is fogták a gázolós társasághoz köthető, lapáttal felfegyverkezett két férfit.

A 25 éves gázolót több emberen elkövetett emberölés kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az esettel kapcsolatban a rendőrök csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is eljárást indítottak, amelyben összesen öt embert hallgattak ki: a gázoló mellé később beülő férfit, tovább a két, lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfiakat, valamint a kórházból előállított 42 férfit és 21 éves fiát is.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindannyiukat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra.

Hirdetés