Kicsik és nagyok: ovisok, iskolások, civilek, környezetvédők, szakemberek fogtak össze az országban, hogy január végén egy nagy közös akció keretében számolják meg a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatokat. A felmérés sikeres volt, soha ennyi adat még nem érkezett be!

Bízunk benne, hogy a sikerhez egy kicsit lapunk is hozzájárulhatott, mivel munkatársaink is regisztráltak jó néhány pihenő tollgombócot a Baranya megyei Mohácson. Kalandjainkról itt írtunk, de mutatunk újra pár képet is:

A leltár közben elkészült, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület most megosztotta az eredményeket, kiderült:

699 településén (ebből 129 újonnan csatlakozott), 1104 helyszínen, 11.040 erdei fülesbagoly telelt!

Ám sajnos ez jelentős, 33 százalékos csökkenés az előző évhez képest, melynek – mint írja az MME –, több oka is lehet:

  • tavaly csúcson volt a mezeipocok-állomány, természetes, hogy most jóval kevesebben vannak, és így kevesebb bagoly lakhatott jól;
  • viharos idő volt a szinkron idején, hiába vették észre a baglyok „nyomait” – egy helyen konkrétan egy köpetszőnyeget –, a megfigyelők nem találtak egyetlen madarat sem.

Az adatokból sok fontos következtetést lehet levonni a gazdaság szempontjából, mivel nagyon hasznos állatokról van szó: teljesen ingyen, biológiai úton távolítják el a földekről a kártevőket, rágcsálókat.

Egy kis matek
Egy erdei fülesbagoly napi átlag 2,5 egeret vagy pockot zsákmányol, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával kalkulálva, a felmérések alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 11.040 bagoly legalább 2.760.000 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el télen. Ez azt jelenti: a zsákmány össztömege – 25 grammos mezei pockokkal számolva – több mint 69 tonna.

Becsüljük meg őket!

További részletek, érdekességek, kedves történetek a gyűjtésről ide kattintva olvashatók.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés