A paleo a tuti: interjú Szendi Gáborral

Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, a paleolit táplálkozás élharcosa, a héten Pécsett tartott előadást a sokakat megosztó kőkorszaki étrendről.  A könyvbemutatóval egybekötött programon közel kétszáz lelkes rajongó vett részt. Mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, és feltettünk néhány jól irányzott kérdést a Paleolit táplálkozás című könyv szerzőjének. 

 

– A paleolit táplálkozásról nagyon sok mindent mondanak: jót is, rosszat is. De a kétkedők elsősorban mit kifogásolnak az étrendben?

– A támadások egyik alapja, hogy az ősemberre hivatkoznak, holott a paleo modellje a velünk élt és élő természeti népek táplálkozása, életmódja. Ők mentesek a civilizációs betegségektől: nem szív- és érrendszeri vagy autoimmun betegségekben halnak meg, hanem fertőzésekben, sérülésekben, végelgyengülésben. Ennek fő oka az, hogy csak olyasmit fogyasztanak, amihez sok százezer vagy millió év alatt alkalmazkodott az emberi faj. Azaz csak alacsony glikémiás indexű ételeket fogyasztanak (nem esznek gabonaféléket, burgonyát, rizst, cukrot), nem fogyasztanak a szervezet számára evolúciós értelemben idegen fehérjéket (pl. tejet, glutént, a hüvelyesekben található lektineket), nem használnak növényi olajokat. És végül: mértékletesen táplálkoznak.

– Mi a probléma például a tejjel? Miért nem javasolják a paleolit táplálkozás hívei?

– Minden emlős faj a saját tejét tudja megemészteni. Idegen emlősállatok teje részben rosszul emészthető, részben autoimmun, részben ételallergiás folyamatokat indíthat el. Bizonyított, hogy a gyermekkori cukorbetegség egyik kiváltója a korai tehéntej-fogyasztás. Sok ember ekcémája, vagy aknéi a tej- és tejtermékek elhagyása után megszűnnek. A tejben növekedési faktorok vannak, amelyek részben fokozzák az inzulinrezisztenciát, részben elősegítik a daganatok keletkezését és növekedését.

– A dietetikusok egy része ezzel szemben azt mondja, hogy a tej és a gabona elhagyása hiánybetegségek kialakulásához vezethet. Az előbbi elhagyása miatt a szervezetnek nélkülöznie kell a kalciumot, a gabona kiiktatásával pedig a B-vitamintól és magnéziumtól fosztjuk meg a szervezetünket.

– Ezzel az állítással egy nagy baj van: a természeti népek nem fogyasztanak ilyen élelmi anyagokat, mégis a legerősebb a csontozatuk, és nem szenvednek ásványi anyag és vitaminhiányban. Vagyis a dietetika hasra ütésre mond ilyeneket, nem támasztja alá kutatásokkal. A gabonafélék nem gazdagok ásványi anyagokban és vitaminokban, sőt a ma egészségesnek mondott teljes kiőrlésű pékáruk kifejezetten veszélyesek, mert a gabonakorpában ún. antinutriesek találhatók, amelyek megkötik a hasznos anyagokat. A nyugati világ magnéziumhiányos, kalciumból pedig fölöslegesen sokat fogyasztanak.

– Bizonyítható egyébként, hogy elődeink egészségesebbek voltak nálunk?

– Bár régészeti vizsgálatok is alátámasztják ezt, elsősorban nem az ősember-leletek, hanem a velünk élő ősemberek vizsgálatából tudjuk ezt. A természeti népek kőkori viszonyok közt élnek, ők ősember-zárványok. A modern antropológiai és orvosi kutatások a terepen vizsgálják őket vagy száz éve, innen származnak az ismereteink.

– Véleményem szerint figyelembe kellene venni azt is, hogy a mai, kőkorszaki életmódot folytató kortársaink teljesen más környezetben élnek, mint a nyugati ember. Mások a problémáik, más jellegű környezeti hatások érik őket, és a stressz faktor is alacsonyabb. Ezért azt gondolom, nem csak a táplálkozás felelős a nyugati ember egészségromlásáért.

– A tudomány nem megérzésekre alapoz, hanem mér és elemez. Vizsgálatok alapján pedig kimutatható, mik a főhatások: az egyik ilyen például a táplálkozás. Sok más mellett két nyilvánvaló tény bizonyítja ezt. Az egyik, hogy ahány természeti nép áttért a nyugati étrendre, egy generáción belül 30-50%-uk cukorbeteg lett, elhízott, és megjelent a körükben az összes civilizációs betegség. A másik tény: amint valaki áttér a paleóra, számos problémája elmúlik. Például: 2-es típusú cukorbetegek leteszik az inzulint, elmúlik ugyanis a betegségük. Elmúlnak az ízületi fájdalmak, a különféle bőrpanaszok, rendeződik a vérnyomás, az emberek lefogynak, visszanyerik normál súlyukat. Ezek a jelenségek kézenfekvően bizonyítják, hogy nem a stressz, hanem a táplálkozás a főhatás.

– A paleolit étrenddel szemben az is érv szokott lenni, hogy költséges és macerás átállni rá. Hogy vélekedik Ön erről?

– Hogy macerás-e vagy sem, az nézőpont kérdése, főként, ha az egészségünk és az életünk a tét. Ám mindenképpen költségcsökkentő tényezőnek kell tekinteni az idővel mérséklődő gyógyszerfogyasztást, orvoslátogatást, betegség miatt kieső keresetet, továbbá azoknak a luxuskalóriáknak az elhagyását, amiket a nyugati ember rendszeresen vásárol, mint például a literszámra fogyasztott sörök, üdítők, sütemények, chipsek, rágcsák, édességek stb. Ez az étrend akkor drága, ha valaki maglisztekből állandóan süteményeket meg paleo kenyereket sütöget. Ezt nem is tekintjük annyira paleónak, mondhatni, ez a lightpaleo egy ága. Persze, nem kell ezeket száműzni, én is reggelente paleo sütit reggelizek, de egy tepsi egy hétig eltart. A nyugati ember, ha elhagyja a gabonaféléket, cukrot stb., akkor üres kalóriákat hagy el. A természeti emberek nagy teljesítményekre képesek, pedig paleolit táplálkozást folytatnak.

– Le lehet élni egy egész életet egyetlen bűnös falat nélkül? Nem torkollik ez végül valamilyen tragédiába, vagy zabálásba?

– Téves elképzelés, hogy a paleo egy aszkéta életmód volna. Gyakorlatilag minden nyugati ételnek van paleo változata, már paleo túró is kapható, amiről senki meg nem mondaná, hogy tojásból készült. Hihetetlen sok paleo süteményrecept létezik, sorra nyílnak a paleo cukrászdák. Aki tehát édesszájú, az egészséges édességek garmadájával tömheti a hasát. Létezik paleo csokoládé is, amit cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak is ajánlhatunk, hiszen a paleo édességek sokkal kevesebb kalóriát tartalmaznak, pl. az eritrit nevű természetes cukorpótló a cukorral azonos tulajdonságú, de nulla kalóriájú.

– Milyen betegségeken segíthet a paleolit táplálkozás?

– Mivel a nyugati táplálkozás okozza a legtöbb, ma elterjedt betegséget, gyakorlatilag mindegyikre hat, amelyben nem visszafordíthatatlan szöveti változás történt. A szív- és érrendszeri betegségeket megállítja és visszafordítja, mert megszűnik az állandó gyulladás és az erek ki tudnak tisztulni, a felnőttkori cukorbetegség elmúlik, mert megszűnik a finomított szénhidrátok fogyasztása. Mivel a depresszió gyulladásos természetű betegség, ebben is jelentős javulás tapasztalható. A rák esetén a paleo azért hasznos, mert a daganatok cukorfüggők, és a lecsökkent szénhidrátfogyasztás megfosztja a ráksejteket az utánpótlástól. Ezeken kívül igen hatásos a még ki sem alakult betegségek megelőzésében. Ám ahogy mondtam, a vitaminok szerepe igen fontos, ezeket a mai táplálékunk, akármelyik rendszer szerint is táplálkozunk, nem tartalmazza kellő mennyiségben.

– Körülbelül mennyi idő után mutatkozik meg az étrend jótékony hatása?

– Az attól függ, milyen probléma miatt kezdte el valaki. Az ízületi panaszok heteken belül, a bőrproblémák általában szintén pár hét alatt javulnak. A fogyás is legtöbb embernél gyorsan beindul. A vércukor-problémák 1-2 hónap, ugyanígy a vérnyomás is pár hónap alatt javul. Az allergiák, fajtától függően pár hónap után tűnnek el. Az autoimmun betegségek reagálnak a leglassabban, van, amelyiknél nagyobb eredmény, van, amelyiknél csak kis eredmény érhető el. A paleo nem gyógydiéta, csak az tud a hatására rendeződni, amit a helytelen táplálkozás okozott, és visszafordítható folyamatról van szó. A paleónak része a vitamin- és ásványianyag-pótlás is, és kerülni kell a szélsőségeket (pl. az indokolatlanul sok hús evését), amiket egyes demagógok hirdetnek.

 

[frame]A Pécsi Életmód Egyesület következő programja június 8-án lesz:

II. Pécsi Életmód Napok

Mecsekerdő jóvoltából 100% gyümöcs tartalmú préselt gyümölcslé kóstoló és vásár.

– egészséges ételkóstoló
– széles körű egészségügyi szűrővizsgálatok (testösszetétel analízis, vércukor, koleszterin,    vérnyomás, BMI számítás…)
– egészségügyi tanácsadások (dietetikai, természetgyógyászati, Schüssler arcdiagnosztika…)
– természetes gyógymódok
– ezotéria, asztrológia tanácsadás
– diagnosztika és állapotvizsgálatok (hőkamera, biorezonancia)
– teázó (gyógynövények, fitoterápia)
– kézműves vásár (bio, élő étel, egészséges alapanyagok)
– egészséges életmód büfé (egészséges ételek, friss alapanyagok)
– gyermeksarok, kézműves foglalkozások, nyelvi játszó

Ezen kívül sportprogramok és érdekes előadások várják majd az érdeklődőket. 

Bővebb információ: www.eletmodpecs.hu [/frame]

 

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

27 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Drága kicsi törpém! Látom te is megtaláltad az Urat, akkor tehát neked sincs már szükséged olyan földi hívságokra mint a táplálkozás, ugye? Csak nyújts ki a karjaid az Úr felé és hagyd, hogy a fény átjárja a tested! Annak, akit a hite vezérel, nincs szüksége más táplálékra mint az Úr Igéje és az isteni napfény! Edd meg a fényt, drága testvérem! Halleluja!

  2. Nem azt az Embert kéne lejáratni aki szeretné megvédeni ez egészségeteket és csak jót akar mindenkinek! Ha nem értetek vele egyet, járjátok a saját utatokat! Jézus is meghalt mindenkiért, megváltott mindenkit de a döntést az emberekre bízta mert szabad akaratot adott mindenkinek! Az már a te dolgod, hogy élsz-e vele, hogy megszabadítson a sátántól, vagy a megváltást választod!

  3. Kedves paleo ellendrukkerek!
    Teljesen felesleges itt a paleo életmód ellen fröcsögni. Lehet, hogy még nem tetszenek betegnek lenni? Ami késik, az nem múlik. Aki továbbra is az élelmiszeripar által előállított ételeket eszi (főleg a gabonából, tejből készülteket), nem kerülheti el a betegségeket. 3 éve folytatom a paleo életmódot. Meggyógyultam számtalan betegségből (amik miatt 67 %-os rokkant voltam), már nem szedem a gyógyszereimet. A hatóságilag bevizsgált termékek mindenféle káros adalékanyagokat, ízfokozókat és még ki tudja milyen ártalmas anyagokat tartalmaznak. Ezt én meghagyom azoknak, akik elhiszik , hogy a hatóságok rendesen végzik a dolgukat a mi egészségünk érdekében. Nem vásárolok semmiféle kész- és félkész ételt. Piacon, főleg termelői piacon vásárolok és a paleo boltokban. Egyébként is felháborító, hogy olyanok próbálják lejáratni ezt az életmódot, akiknek halvány fogalmuk sincs róla. Én meggyógyultam és továbbra is így fogok élni, de nem fogom azokat bántani, akik inkább a civilizációs betegségekben szeretnének meghalni. Ezért kérem viszonzásként, hogy hagyjanak engem végre békén élni egészségesen az emberi kor végső határáig.

  4. Kőkorszaki Szaki:
    Kissé primitív szellemeskedésed lejáratja az ellenzőket. (vagy inkább szemellenzősöket:-)
    Egyéb kérdésed van?

  5. Ha a paleo nem csak trendi étrend, hanem életmód, akkor ez azt jelenti, hogy a paleósok kőkorszaki szinten is élnek? Például pattintott kőeszközökkel ejtik el a több tízezer éve kihalt gyapjas orr****vút és félig nyersen, félig tűzben szénnésütve fogyasztják el? És nyilván árammentes, vezetékes vízzel, szennyvízelvezetéssel nem rendelkező, alacsony komfortú barlangokban élnek, állatbőröket hordanak, munkájuk a gyűjtőgetésen és vadászaton kívül nincs, válogatás nélkül szexelnek mindenféle élőlénnyel, nem vetik meg a kannibalizmust sem, az orvosi beavatkozásokat pedig a törzs sámánja végzi érzéstelenítés nélkül… Subidubidú!

  6. Zsuzsa! Ön tudja jól. 🙂 Nem diéta, hanem életforma.
    És nem 50 % fölötti a husfogyasztás. Nem kéne itt irogatni ellene olyanoknak, akiknek gőze nincs az egészről, vagy csak éppen beleszagoltak és megkapaszkodnak valami elkorhadt faágba.

  7. A PALEO étkezési rendszer nem halálos, tessék kipróbálni, és kiderül, hogy mennyi mindenre jó. Vitatkozzunk majd ez után !

  8. “Az emberek ősei 3,5 millió évvel ezelőttig szinte kizárólag faleveleket és gyümölcsöket fogyasztottak némi cserjével és lágyszárú növénnyel kiegészítve. Ez az étrend megfelelt a mai gorillák és csimpánzok étrendjének. Nagyjából 3,5 millió éve azonban változás következett be. A korai homininák, például az Australopithecus afarensis és a Kenyanthropus platyops elkezdtek fű- és sásféléket, valamint pozsgás növényeket is enni, illetve az is lehet, hogy olyan állatokat kezdtek fogyasztani, amelyek étrendjén ezek a növények szerepeltek.

    A mostani kutatási eredmények megkérdőjelezik több ma divatos táplálkozás, például a paleolit étrend helyességét. A paleolit étrend nem javasolja a gabonafélék magvainak fogyasztását, ellenben 50 százaléknál nagyobb ré****ányú állati eredetű élelmiszer fogyasztását tartja kívánatosnak. Láthatjuk azonban, hogy őseink jóval a földművelés elterjedése előtt is jórészt fűmagvakkal (nem nemesített gabonamagokkal) és egyéb növényekkel táplálkoztak, és a húsevés evolúciós mértékkel mérve “újabb” keletű szokása még nem változtathatta meg jelentősen az emberi szervezetet.” (http://www.origo.hu/tudomany/20130604-a-fogzomanc-elarulja-harom-es-fel-millio-eve-valtoztattak-etrendjukon-oseink.html)

  9. jól írod Bodnárné Zsuzsa, a paleó nem diéta, hanem életmód, ami a sírig tart. mert minek is hagynánk abba? 🙂

  10. Sokan a paleolit táplálkozásról mint diétáról beszélnek. Én ugy tudom, hogy nem diéta! Ki tudja jól?

  11. Thoreau!
    Igen, csak az a “ha” ne lenne ott. Vannak egészséges 90 évesek, akik a nyugati étrenden élnek. Nekik van valami titkuk. Talán éppen az, hogy stresszmentesen éltek, vagy valóban mértékletesen, vagy nem tudom. Talán ha megvizsgálná őket valaki, kiderülne, hogy nem is annyira egészségesek, csak mi azt hisszük. Igaz, életben vannak, de cukorbetegek, szivbetegek, vagy a jó ég tudja, még mi minden bajuk van.

  12. Kedves Andrea!
    Örülök, hogy elfogadta a paleót anélkül, hogy olvasott volna róla egyetlen könyvet is. Ez nem diéta, hanem életmód. Ha abbahagyjuk, visszajöhetnek a problémáink. Kipróbáltam. 2 éve paleó szerint élek, első körben lecsúszott 10 kiló, megszünt a gyomorsav problémám. Egyszer egy este megettem 3-4 szelet sütit. A süti nagyrészt cukorból, lisztből és tejből készült. Éjjel olyan gyomorsav problémám volt, hogy majdnem elhánytam magam. Ki gondolja azt, hogy még egyszer meg fogom ezt ismételni? Gondolom, senki. Más tesztelést nem végeztem magamon, de miután tudom, mi miért van, és hogyan müködik a szervezetem (Szendi Gábor jóvoltából), eszembe sincs még csak ránézni sem azokra a dolgokra, ami nekem nem megfelelő.
    Egyébként tök egyszerü igy étkezni. Gondoljanak bele: nem kell nokedlit szaggatni, krumplit pucolni, cipelni a sok cukros szirupot haza a boltból. Sokkal kevesebb kaja is elég. Nincsenek éhségrohamok, de akkor eszek, amikor csak akarok. Csak mást, mint korábban. Szerencsére már fellelhető minden. Az én városomban már paleolit bolt is van.Nagyon örülök, hogy egyre többen fedezik fel a saját testüket ezáltal. Sajnos a táplálkozási kultúránk a béka feneke alatt van. Köszönöm Szendi Gábornak, hogy felnyitotta a szemünket. Azzal tudjuk meghálálni, hogy egyre többen leszünk egészségesek.

  13. A paleózás csacsiság, mint minden vallásos fanatizmussal hirdetett, tuti életmód. Ha az ember változatosan, de mértékletesen táplálkozik, rendszeres testmozgást végez, plusz kerüli a fő betegségkockázatokat (cigi, pia, válogatás nélküli szex, rossz munkakörülmények, stressz), akkor jó eséllyel egészséges lesz egész életében mindenféle extra diéta vagy csodaszerek nélkül.

  14. Semmi gond nincs ezzel a diétával én három hete csinálom mindent be tartok egy barátnőm ajánlotta aki cukros volt látta hogy szenvedek a migrénemtől ő akkor mindent elmondott erről a diétáról nem olvastam egy könyvet sem csak az interneten tudakozódtam amit lehetett elolvastam ma már tudok kenyeret sütni is ,nem fáj a fejem az izületeim rendben vannak és ami a legfontosabb jól érzem magam!!!

  15. Kedves “Orvos”!

    “Mellesleg bölcsészként biztos rohadtul ért az orvostudományokhoz.” Érdemes lenne leszállni a magas lóról. Maga például nem történész vagy archeológus, mégis megkérdőjelezhetetlen kijelentéseket tesz az “ősemberekről”. De nézzük az állításait:
    1. Az “ősemberek” valóban nem infarctusban vagy rákban halnak meg, mivel 35 évesen feldobják a pacskert, szemben a mi 75-80 évünkkel. Jah és napi 8 órát futnak és nem cigiznek.

    Egyrészt az alacsony életkor is vitatható, ugyanis ez átlag életkor, tehát beleszámolják a csecsemőhalandóságot is. De inkább azt kellene megnézni, adott életkorú természeti emberben és “civilizált” emberben milyenek civilizációs betegségek markerei. Fogadom, hogy egy harmincas természeti emberben nem lesznek meg azok a szív- és érrendszeri vagy cukorbetegségek (stb), mint egy 30-as nyugati tápon élőben.
    Aztán: honnan veszi, hogy napi 8 órát futnak?? Valójában épp az jellemző, hogy nem futkosnak, hanem az ún alacsony intenzitású mozgásfajtákat (pl sok gyaloglás) gyakorolják. És nem cigiznek? Nézze meg a kitavaiakat! Szóval, akkor beszéljen az ősember/természeti ember életmódjáról, ha nem mítoszokat szajkóz, hanem tanulmányozta ezeket (én nem követelem meg arrogánsan, mint ön, hogy diplomája legyen belőle:-)

    2.”Autoimmun betegségeik azért nincsenek, mert az egész életük a fertőzések leküzdéséről szól, ami “leköti” az immunrendszert, ezért az nem fordul saját maga ellen (higiénia-teoria). ”

    Szendi is sokat foglalkozott a higiénia teóriával, aminek valóban óriási szerepe van, de egysíkú pusztán ennek tulajdonítani az egyre növekvő számú autoimmun betegségeket. Kutatások vannak rá, hogy az idegen fehérjék, lektinek, a mimikri effektus növelik a kockázatot.

    3. Csontritkulásuk az irgalmatlan mennyiségű testmozgás miatt nem alakul ki, nem a paleodiéta miatt (piezoelektromos hatás stimulálja a csontépítést).

    Megint csak egyetlen tényező. Szintén kutatások bizonyítják, hogy a lakosság-szintű D-vitaminhiány is erősen hozzájárul a csontritkuláshoz, a mozgásszegény életmód mellett.Ajánlom ebben is Szendi Gábor összefoglalóit.

    4. Ha egy orvos nem látja meg a saját faj teje (az is kizárólag csecsemő- és kisgyermek korban, amikor a növekedési faktorok fontosak!) és egy idegen faj teje közötti különbséget… Hogy a nagy többségnek igenis baja van a tehéntejtől, azt bizonyítja nem csak az allergia, hanem ami a mai módszerekkel detektálható szint alatt van. Leginkább abból látsziki, hogy amikor valaki elhagyja a tejet, szinte varázsütésre megszűnhet egy csomó problémája.

    5. Bevitt kalória – felhasznált kalória: ez már rég meghaladott nézet. A fogyást- hízást nagyban befolyásolja az anyagcsere milyensége, a leptin háztartás, amit tönkre tudnak tenni olyan anyagok, mint például a glutén. Autoimmun betegségek, pl pajzsmirigy, és folytathatnám. De a paleo alacsony kalóriasűrűségű táplálkozás, tehát ha csak annyit ér, hogy éhezés nélkül (ami a többi diétáról nem mondható el) le tudja fogyasztani a túlsúlyos embert, már megérte. Ezért kár szapulni.

    6. A “mennyiségi kérdés” vagy “mindenből lehet, csak kicsit” dogmája rég túlhaladott, hiszen milyen alapon tekintjük a modern élelmiszeripar rengeteg termékét egyáltalán “élelmiszernek”. Valami közmegegyezés alapján, amit ipari érdekek motiváltak?

    Nem értem, mire ez a nagy fanyalgás és támadási hajlam olyanok részéről, akiket egyáltalán nem érint. Ezzel ráadásul nem fogja meggyőzni azokat az ezreket, akik a paleo életmód révén meggyógyultak, és köszönik szépen, remekül vannak (persze, ez biztosan csak placebo;-). Nos, nyugodtan erőlködjenek csak a cáfolók, de valódi cáfolatot kérünk. Például: miben KÁROS a paleo? Ezt fejtse ki, legyen szíves, már szeretnék hallani egy komoly ellenérvet, nem fanyalgást.
    Orvos létére lehetne sokkal jobban tájékozott, akkor nem ezeket a dogmatikus mondatokat írná le, hanem legalább kicsit árnyaltabb lenne. Más szóval: előbb ássa bele magát egy témába, utána nyilatkozzon róla.

  16. Kedves Cave!
    http://nemopcio.blog.hu/2013/05/27/paleo_nosztalgia
    Ezt, az Ön által idehozott cikket csak eddig birtam olvasni, itt már kiverte nálam a biztositékot és nem vagyok mazoista. Aki ezt irta, legyen szives figyelmesebben olvasgatni a Szendi Gábor könyveit és akkor nem ir ennyi marhaságot. Remélhetőleg. Bár…..minden előfordulhat.
    “….Ebből annyi igaz, hogy az antitápanyagok TÚLZOTT mértékű fogyasztása valóban felboríthatja az emésztőrendszerben levő baktériumok egyensúlyát, és vezethet bizonyos gyulladásos betegségekhez, például reumás ízületi gyulladáshoz. Viszont ha MÉRTÉKKEL fogyasztjuk ezeket és más keményítőtartalmú ételeket (gumós növények, burgonya, kukorica), akkor épphogy CSÖKKENTHETJÜK ezeket a kockázatokat, és javíthatunk az inzulinérzékenység problémáján. ”
    Hol a mérték egyébként? Gondolkodjon már!! Mit esznek az emberek manapság? Krumplit, kenyeret, tésztaféléket, sütiket, gyorséttermi borzalmakat, cukrot rengeteget!!! Hogy lehet itt mértékről beszélni?
    A paleolit meg nem a husevésről szól. Ezt is benézte.
    Nem folytatom.

  17. Már megszoktam, hogy orvosok mennyire ostobák tudnak lenni, de legalább ne hangoztatnák. Kérem szépen, tények vannak. Emberek gyógyulnak meg, mert nem zabálnak csirizt, tejet, szappant 🙂 és egyéb, az emberi szervezetet megterhelő ételeket. Mi lenne, ha ezt el tudnák fogadni? Mi lenne, ha esetleg ráhangolódna az orvostársadalom a témára és jól körbejárná. Futni is lehetne, mert annyi anyag van már, hogy kösse fel a gatyáját, aki elkezd ebben a témában olvasgatni.
    Lényeg a lényeg, hogy nekem ne magyarázzon senki abból a táborból, ahol a HPV okozta tünetet (humán papiloma virus) másfél évig – sok esetben egyáltalán – nem tudják orvosolni. Isoprinosint szedetnek a fiatal pácienssel másfél éven át, bemetszenek, kimetszenek és ha netán elveszti a nemi szervét szerencsétlen beteg, hát ugy járt. Ezzel szemben D3 vitaminnal másfél hónap!!!!!!!!! alatt ki lehetett gyógyitani. Érdekes módon 2 éve tünetmentes a “beteg”.
    Kedves Orvos, mit szól ehhez? Gondolom, pont akkor jött el az ideje a gyógyulásnak, amit az Isoprinosin okozott. Ugye?
    Ez csak egy csepp azokból a sorozatos gyógyulástörténetekből, amelyekről én személy szerint tudok. Lehet olvasgatni a Szendi Gábor oldalain, vannak bőven. Nem kitalációk.
    Szendi Gábor pedig – remélem – ha majom lenne, a banánt nem fogadná el az Ön kezéből, de én sem. 🙂

  18. A Pécsi Életmód Egyesület-nek is “gratulálok”, hogy hülyeségeket népszerűsít :asztrológia, biorezonancia stb… :((

  19. …klinikai szakpszichológus..tehát totálisan ért a táplálkozáshoz… őszintén szólva még orvosnak sem nevezném…..

  20. Folytatom. A változatosságra való törekvés nagyon is benne van, próbáljunk már meg érvelni. Látott egyáltalán paleo receptkönyvet? Az is csak pár évtizedes tény, hogy azokat a nem megfelelő ennivalókat alig esszük régebb óta, mint amit okoztak. S ezt az “ellentábor” is tudja. Milyen hülye elméletekre gondolt?
    Senki sem fog tudni rendesen fogyni úgy, ha a sokszorosa kalóriát visz be még így is mint amit el tud égetni? Mi az akadálya az elégetésnek? Hogy nem tudja hasznosítani. A rezisztencia. Amíg a hatékonyság be nem indul a szénhidrátterhelés megszüntetésétől, cseszheti a lefogyást.
    A 35-45 éves elhalálozási adat matematikai hülyeség. Mivel régen nem volt ellenszere a csecsemőhalálozásnak, és így kialakult a természetes szelekció, a pubertáskortól való vizsgálat esetén érdekes módon 72-75 éves halálozási korok jönnek ki. Ha ilyet nem látott sehol, ne azért lepődjön meg, mert úgy gondolja, nem így van.

  21. Tessék elolvasni akkor az érintőleges témákat ezzel kapcsolatban, akkor szeretné ha lenne komment törlési lehetőség.
    Nem bölcsészként ért az orvostudományhoz. Ha olvasta volna a könyvet rájönne, hogy nem kontárként ír és fogalmaz, és a teljesen nyilvános, mondhatni ellentábor által is publikált, de elsöprögetett már rég megbukott kutatási eredményeket fordítja ki a saját gatyájából. Még laikus szemlélő is észrevennék a furcsaságokat bennük, ha valaki , bárki eléjük tolná.

    Attól, hogy nem reprodukálható az az élelmiszerforrási rendszer, attól még valami nem értelmetlen. Az teljesen elfogadott a paleolit életmódban, ezt le is szögezik. Ezt próbálják is enyhíteni. A hangsúly azon van, hogy a nem való élelmiszereket kiiktassák, mert így is drasztikus a javulás. Felhívom a figyelmét, hogy az én ismeretségi körömben 3 gyógyíthatatlannak hitt embernek javultak a tünetei ez miatt, gyógyszer nélkül. Az Occam borotvája mond valamit?

  22. Abszolúte egyetértek magával, néhány szubjektív kiegészítés:

    – Az emberi táplálkozást nem csak evolúciós szelekció határozza meg, hanem az egyedi génkészlet, a környezet, és az életmód is: tejallergia, diabétesz stb. nem mindenkinél alakul ki. Eltérő anyagcseréjű és életmódú emberekre eltérő diétát szokás szabni.
    – A kőkorszaki diéta azért is értelmetlen, mert a mai, nemesített növények és háziállatok jelentős mértékben eltérnek őseink növény- és állatfajtáitól, őseink kosztja gyakorlatilag reprodukálhatatlan.
    – Ma szerencsére nem kétes minőségű, férges, fertőzött alapanyagokból készült vadhúst fogyasztunk, hanem (többnyire) hatóságilag bevizsgált termékeket.
    – Az étel elkészítése is meglehetősen különbözik a kőkorszaki gyakorlattól, paleolitkori eleink valószínűleg nem korszerű főzési-párolási módszerekkel készítették a ****vasragut, hanem szenesre sütve – annál pedig aligha van rákkeltőbb eljárás.
    – Minden kizárólagosságot hirdető táplálkozási doktrína vagy iskola beszűkíti az embert és pont a legfontosabb tulajdonságunkat öli meg a konyhában is: a változatosságra való törekvést.
    – Táplálkozhat az ember bármilyen szisztéma szerint, ha nem mozog rendszeresen, előbb-utóbb egészségügyi gondjai lesznek.

  23. nah akkor szedjük szét darabokra ezt a hülyeséget.
    1. Az “ősemberek” valóban nem infarctusban vagy rákban halnak meg, mivel 35 évesen feldobják a pacskert, szemben a mi 75-80 évünkkel. Jah és napi 8 órát futnak és nem cigiznek.
    2. Autoimmun betegségeik azért nincsenek, mert az egész életük a fertőzések leküzdéséről szól, ami “leköti” az immunrendszert, ezért az nem fordul saját maga ellen (higiénia-teoria). 3. Csontritkulásuk az irgalmatlan mennyiségű testmozgás miatt nem alakul ki, nem a paleodiéta miatt (piezoelektromos hatás stimulálja a csontépítést).
    4. A tehéntej nem okoz rákot…ezzel a logikával az anyatej is rákot okoz, hiszen abban is vannak növekedési faktorok… aki allergiás, az ne igyon, az emberek nagyobbik hányadának kutya baja nem lesz tőle, tele van fontosabbnál fontosabb tápanyagokkal.
    5. Fogyni akkor fog valaki, ha kevesebb kalóriát visz be, mint amennyit eléget, tök mindegy hogy ezt paleonak vagy atkinsnek hívják. Mellesleg a 2-es tipusú DM és a HT is a FOGYÁSTÓL fog javulni, akár rendeződni.
    6. Az egészséges tápl. rendkívül fontos (cukrok, kóla kerülése, MÉRTÉKLETESSÉG stb.), de ez az ember kiragad néhány valós, több évtizede ismert tényt, összemossa a hülye elméleteivel és megpróbálja csodaként eladni. Ezt hívják demagógiának. Mellesleg bölcsészként biztos rohadtul ért az orvostudományokhoz.

Comments are closed.