6 helyi csapat csobban jótékony célért a 2021-es Swimathon Pécsen

A „Swimathon Pécs 2021” a Pécsi Közösségi Alapítvány követes adománygyűjtő rendezvénye, melyet második alkalommal rendeznek meg városunkban. Mára több mint 1 millió 600 ezer forintot gyűjtöttek a támogatók, de van még pár nap az utalásra. Hogy miért érdemes adakozni, az alább kiderül. 

Október 11-ig egész pontosan 1.675.064 forint gyűlt össze nemes célok érdekében a pécsi kezdeményezés honlapja szerint. A támogatók ezt az összeget 6 induló csapatnak hála dobták össze, akik főként a közösségi médiákban kampányoltak az ügy mellett.

Hogy miért?

  • A Déli Fekvés Rádió ennek az új pécsi közösségi rádiónak a technikai fejlesztését tűzte ki céljául.
  • A Pécsi Down Alapítvány a Down-szindrómás gyermekeknek a zene erejével történő beszédfejlesztéséhez szeretne támogatást kérni.
  • Az ÉlményTár csapata a hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos, társadalmi érzékenyítő projektjét szeretné megvalósítani.
  • Az Ormánsági Kulturmisszió Egyesület egy komplex színházi nevelési előadással tabunak minősülő témákat szeretne elérhető közelségbe hozni a fiatalok számára.
  • A Pécsi Kosár Közösség „Hogy láthatóvá váljon a helyi érték” című pályázattal jutott be az úszók közé. Ezúttal a weblapjukat és webshopukat szeretnék felfejleszteni a könnyebb rendelés, és a hasznos szakmai tartalmak elérésének érdekében.
  • A Pécsi Közösségi Alapítvány pedig szeretne erőforrást gyűjteni ahhoz a vállaláshoz, melybe lassan 5 éve belevágtak: Pécset szolgálni!

Mind a hét nemes cél mellé sokan beálltak, akik vállalták, hogy 4 héten át kampányolnak, majd október 16-án a Hullámfürdőben vízbe csobbannak, hogy úszva teljesítsék a vállalt távokat. A zárórendezvényről több információ ITT.

Javítás: Korábban 7 induló csapatról írtunk, azonban az Európai Gondolatok Egyesülete időközben visszalépett. 


Tavaly közel 3 milliót dobtak össze a Swimathon Pécs támogatói, erről ITT írtunk.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés