Hirdetés

Már csak néhány napot kell várnia a zenerajongóknak, hogy muzsika töltse meg a várost.

Ahogy arról már hírt adtunk, idén is megrendezi a Filharmónia Magyarország tizedik jubileumát ünneplő őszköszöntő fesztiválját szeptember 4. és 10. között, ezúttal közel húsz helyszínen, háromszáz fellépő szórakoztatja a Pécsen összegyűlt közönséget a legszebb dallamokkal legyen szó klasszikus-, könnyű-, népzenéről vagy jazzről. Az egyhetes programkavalkád keretében ráadásul ismét városunkban köszönthetjük a negyedik tenort, José Curát, aki nem csak énekesként, karmesterként is elkápráztatja a zeneszerető pécsieket.

A Zeneszüret Fesztivál középpontjában most az ezerarcú opera áll: szeptember 7-én és 9-én Puccini „fecskéje” (La rondine) szólal meg a Kodály Központ színpadán. A remekművet előadó Pannon Filharmonikusokat pedig nem más, mint José Cura vezényli, a produkcióban közreműködnek továbbá neves énekművészek, Pasztircsák Polina, Leonardo Caimi, Piero Terranova, és a pécsi Raposa Kíra, valamint a debreceni Kodály Kórus.

Szeptember 8-án pedig José Cura fog énekelni, az operagálán Verdi, Puccini, Mascagni és Bizet műveiből csendülnek fel ikonikus részletek, áriák, duettek. A művész tavalyi nagysikerű hangversenye után vélhetően idén is elkápráztatja majd közönségét.

https://www.pecsma.hu/top/jose-cura-visszater-pecsre/

A zeneszüret persze további programokban is bővelkedni fog: a hétfői első nagy produkció a Zenegyűlölő nevet viselő szimfonikus zenei koncert lesz, melyen a klasszikus iránti ellenszenvet vetkőzhetik le az érdeklődők egy stand-up komédiás segítségével. Kedden a Szerelem az opera idején humorral-sztorikkal fűszerezett hangversenyre hívnak mindenkit. Szerdán a Híd a Kárpát-medencében programon Szalonna és Bandája a Magyar Állami Népi Együttessel lép fel. De itt lesz a Szent Efrém Férfikar, a Jávorkai Brothers és egy különleges orgonakoncertet is élvezhetünk a világhírű Francesco Finottival, aki Rachmaninov-átiratát is előadja a bazilikában vasárnap, a fesztivál zárásaként.

Emellett lesznek TérZene koncertek, fúvóspárbaj, gurulószínpad, zeneszüret piac a pécsi vásárcsarnokban, muzsikáló erdő, ringató és játszótéri gyerekkoncertek – a városban szinte bárhol megszólalhat a zene.

A részletes program itt található:

Ide kattintva még több részletet lehet megtudni.

Hirdetés