22 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÁtadták a Rátgéber Akadémia rehabilitációs központját

Átadták a Rátgéber Akadémia rehabilitációs központját

Az 1,2 milliárd forintos beruházás eredményeként a Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központ nem csak a Nemzeti Kosárlabda Akadémia növendékeit fogja segíteni, hanem a teljes magyar sportélet, és a Honvédség számára is szolgáltatásokat fog nyújtani.

A ma délelőtti avató ünnepeségre eljött, és beszédet is mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. Ez persze érthető is, hiszen a 2021 novemberében induló beruházás önerejét a Honvédelmi minisztérium illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma adta, 500 millió forint értékben. E mellett 9 nagy cég tao-felajánlásának köszönhetően jött össze, a valamivel az 1,2 milliárd forintot is meghaladó büdzsé, ebből sikerült kialakítani az új rehabilitációs központot. Szalay-Bobronviczky beszédében kitért arra is, hogy a Honvédség fejlesztése kapcsán nagyon fontosnak tartja a kapcsolatot a sporttal, már csak azért is, mert magyar fiatalok fogják adni a hazai honvédelem utánpótlását.

Szalay-Bobronviczky Kristóf, honvédelmi miniszter

A magyar kosárlabda válogatott mellett sok-sok éven át csapatorvosként dolgozó Dr. Hepp Ferencről elnevezett rehabilitációs központ mindenben megfelel a mai kor elvárásainak. A korábbi szennyvíztelepi épület az átalakítás után modern köntöst kapott, az pedig sokat mondó, hogy a beruházási költségen túl további 500 millió forint értékben szerelték fel diagsznosztikai és rehabilitációs eszközökkel a központot. Helyett kapott például egy úgynevezett gravitációmentes  futópad is, amivel egy keresztszalag-szakadást szenvedő sportoló rehabilitációját a szokásosnak mondható 6-9 hónapról 3 hónapra lehet lecsökkenteni – erről már Rátgéber László beszélt az avatón.

Rátgéber László

– Az elmúlt években kormányzati szinten mindent megtettek a sportért, most rajtunk a sor, innentől a szürkeállományon múlik minden – szögezte le Rátgéber. – Azt látjuk jól, hogy a szakma messze elmarad az infrastrukturális fejlesztésektől. Ez a rehabilitációs központ óriási segítség lehet ahhoz, hogy a szakmai oldal is felzárkózhasson.

Azt az akadémia alapítója is elmondta, hogy nem csak nekik, de az egész magyar sportnak hasznára fog válni a központ, illetve külön kiemelte, hogy a Honvédségnek is tudnak segíteni diagnosztikai mérésekkel vagy akár rehabilitációval.

Az eseményen  Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Szalay Ferenc Rátgéber László munkáját méltatta, kiemelve, hogy a Pécsett folyó tudományos megközelítésű képzésnek az eredménye, hogy olyan kiváló játékosok szerepelnek a női válogatottban, mint Kiss Virág vagy Wentzel Nóra, akikkel épp a napokban vívta ki a nemzeti csapat a EB-részvételt.

– Ha van üzenete a mai napnak, akkor az az, hogy a tudomány világa nem nélkülözhető a sportban – jelentette ki Szalay Ferenc.

Ami a most felavatott központ eszközparkját illeti, nem kell csodálkozni azon, hogy közel félmilliárd forintot költöttek erre, hiszen a fentebb említett speciális futópad mellett hiperbárikus kamra,  felsőkategóriás 4D kardiológiai ultrahang, hidegkompressziós hordozható terápiás rendszer, magas intenzitású több hullámhosszú lézerterápiás eszköz, izokinetikus dinamométer és elektromosan állítható kezelőágyak is rendelkezésre állnak.

Fotók: Rajnai Richárd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő